Pénteken az esőt, záport okozó összefüggő csapadékrendszer délelőtt délkelet, kelet felé elhagyja hazánkat, mögötte északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, de északkeleten tartósabban vastagabb, zártabb maradhat a felhőtakaró. Délután főként arrafelé van esély kevés helyen záporra, hózáporra. A délnyugati, nyugati szél elsősorban az Alpokalján élénkül meg.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között valószínű, északkeleten lesz a hidegebb idő. Késő estére -2 és +3 fok közé hűl le a levegő.
- közölte a HungaroMet.
Szombaton sokfelé indul párásan, ködösen a nap, és több tájegységünkön a pára, köd napközben is megmaradhat. Ugyanakkor helyenként pár órára kisüthet a nap. Számottevő csapadék nem várható, de néhol szitálás, kezdetben ónos szitálás előfordulhat. A Dunántúlon többfelé élénk, helyenként erős lesz a déli, délkeleti szél. Napközben -1 és +12 fok között alakul a hőmérséklet, a tartósan párás, ködös tájakon lesz hidegebb az idő.
Vasárnap naposabb és felhősebb tájakkal is találkozhatunk, az ország északi felén többfelé tartósan párás, ködös időre van kilátás. Jelentős csapadék nem várható, de helyenként szitálás, gyenge eső előfordulhat. Többfelé élénk, néhol erős lesz a déli, délnyugati szél.
A tartósan párás, ködös tájakon csak 0-5 fokot mérhetünk napközben, máshol viszont 8-15 fokra van kilátás a kora délutáni órákban.
Hétfőn változóan napos-felhős időre számíthatunk, de az északi völgyekben tartósan párás, ködös maradhat az idő. Csak néhol északon alakulhat ki gyenge eső. Sokfelé feltámad a déli, délnyugati szél, a Dunántúlon viharos széllökésekre is számítani kell. Délután 11-16 fokot mutathatnak a hőmérők, de a párás, ködös tájakon 5 fok alatt maradhatnak a maximumok.
Kedd délután a Dunántúlon egyre többfelé eredhet el az eső, alakulhat ki zápor. Az élénk, erős délies szélben 9-17 fokot mérhetünk – olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége