Kedden még helyenként gyenge eső kialakulhat. Délután kicsit csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek, de kora este ismét befelhősödik az ég nyugat felől. Időnként megélénkülhet a mérsékelt keleti, délkeleti szél. Délután 14 fok körül alakul a hőmérséklet – írja az Időkép.
A felhős, borongós időben lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, romlik hő- és komfortérzetünk.
Csütörtökön, október 23-án gyakran zavarják majd felhők a napsütést. Napközben helyenként esőre, záporra is számítani kell, majd estétől a Dunántúlon egyre többfelé várható csapadék, néhol zivatar. Sokfelé lesz élénk, erős, nyugaton és északnyugaton viharos a délies szél. Hajnalban 5-12, délután 16-25 fokot mutathatnak a hőmérők.
2019-ben ezen az októberi ünnepen 28-29 fokot mértek.
Pénteken hajnalban, reggel egy hidegfront hatására többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Napközben felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, de szórványosan még előfordulhatnak újabb záporok, néhol zivatarok. Élénk, erős, több helyen viharos lesz a nyugatira, északnyugatira forduló szél. Délután 13-18 fokot mérhetünk.
Szombat hajnalban délnyugaton képződhet pára, köd, majd többnyire napos, közepesen felhős idő várható. Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Késő délután nyugat felől megnövekszik a felhőzet és a Dunántúlon több helyen lehet csapadék. Élénk, néhol erős lesz a déli szél. Napközben 12-18 fokra van kilátás.
Vasárnapra felhősebb idő körvonalazódik elszórtan esővel, záporokkal. Helyenként megélénkülhet a szél. A csúcshőmérséklet 11-17 fok között valószínű.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt