Szerdán általában borult lesz az ég, a nyugati tájakon fordulhatnak elő kisebb-nagyobb átmeneti szakadozások. A gyengülő csapadékzóna kelet, északkelet felé tevődik, és délutánra a legtöbb helyen megszűnik a csapadék. Az eső mellett az Északi-középhegység magasabban fekvő részein havas eső, hó is lehet. Az északnyugati, nyugati, a Tiszántúlon délnyugati szelet többfelé kísérik erős, kevés helyen viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 9 fok között változik, a keleti határszélen lehet egy-két fokkal melegebb. Késő estére -1 és +6 fok közé csökken a hőmérséklet - közöltea HungaroMet.
Csütörtökön északon, északnyugaton és nyugaton lehet szakadozottabb a felhőzet, illetve süthet ki több órára a nap, máshol felhősebb, borongósabb időre van kilátás, de számottevő csapadék sehol sem valószínű. Az ország nagy részén élénk, erős, néhol viharos lesz az északias szél. Reggelre elsősorban északon, északkeleten képződhet pára, köd. A legalacsonyabb hőmérséklet -5 és +2 fok között alakul, majd kora délután 3 és 8 fok közötti maximumokat mérhetünk.
Pénteken északnyugaton és északkeleten számíthatunk pár órás napsütésre, máshol erősen felhős, borult időben lesz részünk. Az Alföld déli, délkeleti részén időnként kisebb eső is kialakulhat. Még több tájegységünkön lehet élénk, néhol erős az északias szél. Reggel sokfelé fagyni fog, napközben pedig 3-8 fokot mutathatnak a hőmérők.
Szombaton az ország nagy részén erősen felhős, borult időben lesz részünk, csak kevés helyen süthet ki pár órára a nap. Több tájegységünkön is előfordulhat eső. Nem lesz jelentős a légmozgás. Kora délután 4-9 fokra van kilátás. Vasárnap naposabb és felhősebb tájakkal is találkozhatunk, de lehetnek tartósabban szürke, nyirkos országrészek is. Csak elszórtan alakulhat ki átmeneti jelleggel gyenge eső. Általában gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 3 és 9 fok között alakulhat - írta az Időkép.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok