Az elmúlt napokban kaptunk egy kis ízelítőt az őszből, de a következő napokban sok napsütésben és 20 fokban lubickolhatunk.

Ma sok felhő lesz a térség fölött, csak kevés helyen számíthatunk rövid napos időszakokra. Helyenként kisebb eső, zápor kialakulhat. Élénk lesz az északnyugati szél. Délután 16 fok körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön időjárási front nem lesz felettünk, de a magasban kissé enyhébb légtömeg érkezik fölénk, emiatt a melegfrontra fokozottan érzékeny körében fejfájás, migrén, keringési panaszok, vérnyomásproblémák előfordulhatnak, illetve fáradékonyság, dekoncentráltság, bágyadtság is jelentkezhet.A szelesebb tájakon fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat.

A felhősebb időben lehangoltak, kedvtelenek lehetünk.

Pénteken is gyakran takarják majd felhők a napot, csak kevés helyen számíthatunk hosszabb napos időszakokra. Elsősorban északon, északkeleten és keleten alakulhat ki kisebb eső, futó zápor. Az északkeleti tájak kivételével sokfelé lesz élénk, erős az északnyugati szél. Hajnalra többfelé pára, köd képződhet. Kora reggel 3 és 11, napközben 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton változóan felhős-napos időre van kilátás, de lesznek erősebben felhős tájaink is. Az ország legnagyobb részén száraz marad az idő, csak elvétve fordulhat elő jelentéktelen csapadék. Az élénk, erős északnyugati szélben 17-22 fokot mérhetünk.

Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő felhőkből csapadék nem várható. Többfelé szeles marad az idő. Délutánra 16 és 21 fok közé melegszik a levegő. Hétfőn egy hidegfront érkezhet, emiatt felhősebb időre van kilátás, helyenként eső, zápor is kialakulhat. Az élénk, erős nyugati, északnyugati szélben délután 14-20 fokot mérhetünk.