Egyre népszerűbb a nyulak házikedvencként tartása Magyarországon, ám sokan még mindig nem bánnak megfelelően kisállatukkal, a húsvét után utcára kitett nyuszik száma nem csökken.

Annak ellenére rakják ki sokan az állatukat, hogy ezzel bűncselekményt követnek el, amiért akár letöltendő börtönbüntetést is kaphatnak a felelőtlen állattartók

– figyelmeztet közleményében az Első Nyúlmentő Alapítvány. A szervezet arra kéri a leendő gazdikat, hogy csak abban az esetben vigyenek haza nyuszit, ha megfelelően gondoskodni tudnak róla egész élete során.

Évről-évre visszatérő gyakorlat, hogy a húsvétra hazavitt nyulat a következő hetekben egyszerűen kirakják.

„Ha valaki kitesz egy nyuszit, azzal az állat halálos ítéletét írja alá, ezek a nyulak ugyanis nem életképesek sem a természetben, sem a városokban”

– hívja fel a figyelmet Meier Krisztina, az Első Nyúlmentő Alapítvány elnöke, aki egyben figyelmeztet: talán kevesen tudják, de aki így jár el, bűncselekményt követ el, amiért akár két évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Kép: Nyuszifotó

Az Alapítvány közel tíz éves fennállása alatt több mint 1800 nyuszit mentett meg, ezek közül sokat húsvét után tettek ki a gazdái.

Főutak mentén, lakótelepeken, de még szemétkukákban is találtunk nyulakat az elmúlt években. Ezek az állatok napokon belül meghaltak volna, ha valaki nem menti meg őket

– tájékoztat Meier Krisztina.

Az alapítvány elnöke kiemeli: nem is feltétlenül rögtön húsvét után kerülnek az utcára az ünnepre hazavitt nyulak, gyakran a nyuszi ivarossá válásakor, a megváltozott viselkedés miatt lesz teher a család számára. Ezért is nő nyáron a kitett nyulak száma, ami azért külön nagy baj, mert ilyenkor egyébként is nehezebb gazdit találni a kisállatoknak.