Magyarország visszatér az űrbe – korábban így jelentette be Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Hunor – Magyar Űrhajós Program hosszútávú törekvéseit, és a legfrissebb beszámolók szerint az űrhajósjelöltek egy újabb fontos kihívást éltek túl.
Egy orvossal és három mérnökkel kezdte meg a kétéves kiképzését a Hunor-program, és július közepén lezajlott
- Cserényi Gyula,
- Kapu Tibor,
- Schlégl Ádám és
- Szakály András
túlélő kiképzésének egyhetes, szárazföldi része.
A honvedelem.hu beszámolója szerint a képzés során olyan képességeket szerezhetnek a résztvevők, amelyek segítik veszélyhelyzetekben a túlélést, illetve az annak érdekében történő hatékony együttműködést a mentésben részt vevő egységekkel. A katonák számára is nagyon fontos a SERE kiképzés, amely olyan alapokat tud adni, amelyekre a további, akár külföldi képzéseken is építeni lehet.
Mi az a SERE?
A SERE (Survival, Evasion, Resistance and Escape) túlélésből, az ellenség elkerüléséből, ellenállásból, valamint kiemelésből álló komplex kiképzési rendszer. Ennek keretében az űrhajósjelöltek elsajátították a menedéképítés fortélyait, élelem-, illetve vízszerzési és víztisztítási módszereket, megtanultak tüzet gyújtani és tereptani ismereteket is szereztek a csobánkai, illetve az izbégi gyakorlótereken. A zárógyakorlat utolsó mozzanata egy H145M helikopterrel végrehajtott kiemelés volt. Amellett, hogy eljutottak a kiemelési pontra, a jelöltek tüzet gyújtottak, hogy füstjelzéssel segítsék helyzetük meghatározását.A felkészítésért az MH Altiszti Akadémia Speciális Felkészítő Részlege felelt, így a kiképzési esemény megnyitójára a szentendrei Görgey Artúr laktanyában került sor. A következő állomás a túlélési kiképzés háromnapos, vízi része Szolnokon.
Persze, a négy jelölt keményebb, mint a honfitársaik nagy része.
Jól jellemzi ezt az áprilisi fekvőtámaszból, felülésből, húzódzkodásból és 3200 méter futásból álló fizikai állapotfelmérésük.
A komplex feladatsor tartalmazott nagy intenzitású, nagy túlterhelésű fordulatokat, kis- és közepes magasságú műrepülő elemeket, nagy magasságú, hangsebesség feletti repülést, továbbá olyan, egyéb speciális manővereket, amelyek előkészítik az űrhajósjelölteket a normálistól eltérő fiziológiai körülményekre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót