„Ezzel a törvényjavaslattal az elrettentésen kívül gyors és hatékony új eszközöket kívánunk a rendőrség kezébe adni. Ezen túl nemcsak a klasszikus drogok vagy az új pszichoaktív szerek, hanem egyéb tudatmódosító anyagok is kábítószernek minősülnek, és súlyos büntetéssel fog járni, ha valaki ezekkel kereskedik" - jelezte Horváth László közösségi oldalán.
A kormánybiztos azt is kifejtette, hogy ezen túl a kábítószer-kereskedők teljes vagyonelkobzásra kell, hogy számítsanak, el fogják veszíteni a kábítószer-kereskedéshez használt ingatlant, gépjárművet, eszközöket, gyártósorokat, azaz a teljes bűnözői infrastruktúrát, ráadásul a kereskedők kitilthatóak lesznek akár 5 éves időtartamra is azokról a településekről és régiókból, ahol kábítószerrel kereskednek.
Emellett kitért arra is, hogy a visszaeső drogkereskedők nem lesznek feltételesen szabadlábra helyezhetők a jövőben, és bezárás vár azokra az üzletekre, vendéglátó és szórakozóhelyekre, ahol egy éven belül kétszer követtek el kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt.
Nemcsak a night clubokat zárhatják be, itt az új drogtörvény
A kormánypárt által előterjesztett javaslat lakatot tenne minden olyan üzletre, ahol a tulajdonos tudomásával történnek kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője