Horváth László drogügyi kormánybiztos betartotta hét elején tett ígéretét, és kedd délelőtt benyújtotta az országgyűlésnek az új drogtörvényt. A javaslat célja „a kábítószer és az illegális tudatmódosító szerek használatának, terjesztésének és népszerűsítésének teljes felszámolása”.
Az új törvény már nem tesz különbséget a hagyományos drogok és a szintetikus szerek között. A leglátványosabb változás az elterelési lehetőségek szűkítése, ami csak akkor lesz elérhető, ha az elkapott személy elárulja, kitől vásárolta a kábítószert.
Jöhetnek a bezárások
A javaslat szerint a hatóságok ideiglenesen bezárhatják azokat az üzletek, vendéglátóhelyek, ahol a tulajdonos közreműködésével vagy tudomásával történnek kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények.
A bezárás a második rajtakapás után jön, nem lehet kevesebb fél évnél, illetve a bejáratra ki kell majd aggatni egy jól látható táblát a bezárás okáról.
Ezenfelül a BTK-t is kiegészítenék azzal a kitétellel, hogy nem bocsátható feltételes szabadlábra az a személy, „aki a kábítószer-kereskedelem bűncselekményt különös visszaesőként követte el”.
Kiterjesztik továbbá a kábítószer-kereskedelem elkövetőire alkalmazható elkobzás és vagyonelkobzás hatályát. Mostantól elkobozható minden tulajdon, ami a kereskedelem során felhasználtak: így a szer „szállítására, tárolására alkalmazott járműveket, az illegális anyagok tárolására, feldolgozására, értékesítésére való előkészítésre használt eszközöket és berendezéseket, valamint a tárolásra, feldolgozásra, elrejtésére használt ingatlanokat” is elkobozhatják.
Orbán Viktor terepszemlére indul az ország egyik legnagyobb drogtanyáján
Fókuszban a drogok címszóval jelentette be a miniszterelnök, hogy terepszemlére indul a drogellenes kampány nyomán, az úti cél Tarnazsadány. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz