Szerdán északnyugat felől szakadozóban levő frontfelhőzet érkezik, emellett a napsütést erőteljes gomolyfelhő-képződés zavarja.
Legnagyobb számban az ország keleti, északkeleti harmadán valószínű zápor, zivatar. Északkeleten egy-egy heves zivatar sem kizárt.
Sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik az északnyugati szél, sőt ott néhol viharos széllökések is lehetnek. Zivatarok környezetében is viharossá fokozódhat átmenetileg a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 32 fok között várható, a délkeleti határnál lesz a legmelegebb. Késő estére 18 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet - írja előrejelzésében a HungaroMet.
Az Időkép tájékoztatása szerint azonban
nem tart sokáig a holnapi hidegfront hatása, hétvégén újra elérjük a 35 fokot.
A front csütörtökre elvonul, mögötte szeles lesz az idő, illetve északkeleten, keleten még lehetnek záporok, zivatarok. Ekkor várható a héten leghűvösebb, de még így is 24 és 29 fok közé melegszik a levegő napközben.
A front jótékony hatásaként a csütörtökre, péntekre és szombatra virradó éjszaka országszerte friss lesz, érdemes lesz majd átszellőztetni az átmelegedett lakásokat.
Hétvégére déliesre fordul az áramlás, száraz, meleg levegő érkezik fölénk, visszatér a kánikula.
Pénteken túlnyomóan napos idő várható, keleten, északkeleten lehet időnként több gomolyfelhő az égen, de csak néhol fordulhat elő jelentéktelen futó zápor. Az északias szél keleten még élénk lehet. A friss hajnali órákat követően délutánra 26-31 fok közé melegszik a levegő. Szombaton újra megközelítjük, vasárnap elérjük a 35 fokot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban