Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója közösségi média-bejegyzésben közölte, hogy szerdán elindították a az 54 darab, egyenként 600 utas szállítására képes, modern, alacsonypadlós új HÉV-szerelvények beszerzését.

A beszerzés az IKOP Plusz források keretein belül fog megtörténni, amelyek időbeli beosztása szigorúan szabályozott, így Hegyi Zsolt megerősítette, hogy

az első 18 jármű meg kell, hogy érkezzen és munkába kell álljon legkésőbb 2029. december 31-ig.

Korábban Lázár János 2027-re ígérte ezeket a járműveket

A közlekedési miniszter videójában elmondta, hogy minden budapesti HÉV-vonalat felújítanak, valamint még 2025-ben megkezdik 54 új szerelvény beszerzését. Cikkünket itt találja Lázár János bejelentéséről.  

A MÁV vezérigazgatója szerint a magyar vasút járműállományát valóban fiatalítani kell, különösen a HÉV-szerelvényeket, azok ugyanis gyakran már 50 évnél is idősebbek lehetnek. Ezek még zömében az NDK-ban gyártották, de Hegyi Zsolt kiemeli, hogy a kocsik még mindig kifejezetten megbízhatók, ugyanis a HÉV menetrendszerűsége 99 százalék feletti.

Hozzáteszi azonban, hogy ha tudták volna, már rég kivonták volna ezeket a forgalomból, erre ad majd lehetőséget az új szerelvények beszerzésre. Addig pedig hatékony karbantartással és tudatos felújítási gyakorlattal továbbra is fenntartható a jelenlegi járműállomány, ez azonban csak átmeneti megoldás, a jövőben valószínűleg több HÉV-kocsit kell kivonni a forgalomból. 

A beszerzési terv így fontos mérföldköve a HÉV-közlekedésnek, Hegyi Zsolt szerint Magyarország legforgalmasabb vasúti szolgáltatása megújulhat.