Nem elég, hogy kevés a háziorvos, a nyári szabadságok alatt sokan négy-öt kolléga helyett is dolgoznak, csak hogy el tudjanak menni pihenni, mégis vannak, akik egyszerre 3-4 napnál tovább nem tudnak távol lenni munkájuktól. Mangó Gabriella, gyöngyösi háziorvos az Indexnek elmondta, ma már fiatalnak számít egy 50-es háziorvos, a többségük 60 éves is elmúlt, sokan a nyugdíjkorhatár elérése után is praktizálnak.
Mangó Gabriella szerint a nehezebben ellátható körzetek üresedtek meg, ahová nem könnyű háziorvost találni. Emellé naponta ilyenkor átlagosan 50 embert látnak el a háziorvosok, ez azt jelenti, hogy nem nagyon tudnak 10 percnél több időt fordítani egy betegre.
Nem vonzó a fiatalok számára ez a terület, mivel a szakmai megbecsültség finoman szólva sem egyenesen arányos a háziorvosokra háruló terhekkel, az indikátorok függvényében pedig az alapfinanszírozás is kevesebb
– mondta a három évtizede praktizáló orvos, aki Gyöngyösön két körzetet is ellátott 2500 beteggel. Szerinte, ha ez így megy tovább, az kiszámíthatatlan helyzetet fog eredményezni.
Drámai a kép: egy év alatt több mint százzal nőtt az üres praxisok száma
Az OKFÖ adatai szerint az alapellátásban országszerte 864 praxisban nincs orvos, itt csak helyettesítéssel oldható meg a betegellátás. Itt olvashat erről >>>Az alapfinanszírozás csökkenése és az ügyeleti rendszerbe kényszerítés miatt sokak felmondtak.
– közölte a kollégák visszajelzései alapján a gyöngyösi rendelő üzemeltetője. Hozzátette,
Az alapellátásban sok feladatot át tudnának venni a háziorvosok, de ehhez bővíteni kellene az eszközpark-finanszírozást.
Mangó Gabriella szerint a kompetenciabővítésnek megfelelően az ultrahangvizsgálatokat, a diabetológiai utógondozást el tudnák végezni, azonban a licencek hiányoznak még ehhez, miközben az egyetemen kaptak erre vonatkozó oktatást.
Reflektorfényben a háziorvosok: a kasszanyitás hozhatna változást
Kompetenciabővítés jöhet a praxisokban, racionalizálni kellene a betegutakat, mert még mindig kórházközpontú a betegellátás Magyarországon, de ehhez a finanszírozást is meg kell változtatni, többek között erről is beszélt Békássy Szabolcs az IME egészségügyi konferenciáján. Fontos, hogy a háziorvosok presztízsét növeljék, mert ezzel a betegek is jól járnak.A helyettes bérét is a háziorvosnak kell fizetni, saját zsebből, ez akár napi 50 ezer forint is lehet.
Mangó Gabriella elmondása a működtetési költségek épphogy lefedik az állandó orvos és a nővérek bérét, valamint a rezsit, ezért szerinte
- a helyettesítésre ezért pluszforrást kellene biztosítania az egészségbiztosítási alapkezelőnek,
- a közeli kórházak belgyógyászati szakrendelése a szabadságolások idején könnyen meg tudná oldani az alapellátás időszakos pótlását..
- egy szakmai diszpécserszolgálat nyári üzemeltetésével válaszolhatna a családorvosi konzultációt igénylő betegek kérdéseire.
„Évek óta úgy megyek szabadságra, hogy bármikor felhívhatnak, mivel az engem helyettesítő kollégákat sem akarom túlterhelni, ugyanakkor így nem teljes a rekreáció” – részletezte a doktornő.
A gyermekorvosoknál még rosszabb a helyzet.
A Magyarországon 1400 alapellátásban dolgozó szakembert ugyanis csak hasonló szakvizsgával rendelkezők helyettesíthetik. Mangó Gabriella úgy véli, a vegyes körzetben lévő háziorvos is alkalmas lenne a pótlásra, mint akár az iskolaorvosi feladatot végzők is. A háziorvos szerint a kórházak gyerekosztályai náluk is közreműködhetnének a szabadságolások alatti alapellátásban.
A családorvos ugyanakkor hangsúlyozta, a szakmában eltöltött három évtized alatt mindig is nehézséget okozott a nyári helyettesítések megoldása.
Változás jön a rendelőkben: ez rengeteg krónikus beteget érint
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint négy milliárd forintot csoportosítottak át arra, hogy az alapellátásban a krónikus betegeket minél hamarabb diagnosztizálják. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget