A csomagszállítás háza táján is van mit sepregetni, legalábbis a magyarok tömegével kapnak a futárszolgálatok révén olyan csomagokat, amit nem is rendeltek meg. Sokan viszont belesétálnak a csalók csapdájába, és kifizetik az utánvét díját – számol be a Dívány.
A portál olvasója az elmúlt két hét folyamán összesen három utánvéttel fizetendő csomagról kapott kézbesítési értesítést, hogy holott semmit sem rendelt. A csomagokat különböző cégek futárjai hozták házhoz, mindegyikért 20 ezer forint körüli összeget kellett volna fizetnie az illetőnek.
Először azt kérte a futártól, kézbesítse másnap ismét, hogy utánajárhasson, vajon egy családtagja rendelte-e a nevében. A futár másnap azt javasolta, ha nem biztos a feladóban, inkább át se vegye, mert az ilyen típusú csalárd próbálkozások eléggé elszaporodtak.
Ugyanez a futár mondta el azt is, hogy
zömmel a nyugdíjasokat, idősebb embereket sikerül rászedniük ezzel a módszerrel, mivel általában azt hiszik, gyermekeik rendeltek számukra valamit, így gyanútlanul ki is fizetik az utánvét összegét.
A lap megjegyzi, a Facebook csalással foglalkozó tematikus csoportjaiban szintén tömegével bukkanhatunk hasonló történetekre. Eszerint sokan úgy jártak, hogy használhatatlan kacatokat, vagy akár üres csomagot kaptak. Általános tanács, hogy a csomagolást mindenképp érdemes megőrizni, majd a rendőrséghez és a fogyasztóvédelemhez fordulni a problémával.
Drasztikusan csökkentek a keresetek – így nyomták le a futárbéreket
Nemrég a bevételeik radikális csökkenéséről és a futárpálya ellehetetlenüléséről tettek közzé egy nyílt levelet a magyarországi futárok. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére