Több helyen okoz fennakadást a hó a Bakonyban, kamionok, személygépkocsik és buszok továbbhaladását is segíteniük kellett a tűzoltóknak szombat délután – közölte a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Csondor Henrietta elmondta:
- a 8-as főúton Városlődnél egy nyerges vontató akadt el, és foglalt el több forgalmi sávot, Zirc és Borzavár között szintén elakadtak gépkocsik,
- Tapolca és Sümeg között személygépkocsi csúszott árokba,
- a 77-esen Tótvázsonynál utánfutós személyautó fordult keresztbe az úton,
- Balatonszőlős és Tótvázsony között pedig két busz és egy személyautó haladását kellett a tűzoltóknak segíteniük.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán arról tájékoztatott: a 8-as főúton a városlődi emelkedőt a kamion mentése miatt egy időre le is kellett zárni, de a Várpalota és Tés közötti úton is akadtak el autók.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapjának tájékoztatása szerint a Nyugat-Dunántúl más térségeiben is több közlekedési baleset történt, a 11-es főúton Esztergomnál, valamint a 7-es főúton Galamboknál is két személygépkocsi ütközött.
A hatóságok azt kérik: a havazással érintett területeken elindulás előtt mindenki tájékozódjon az aktuális útviszonyokról, téli gumikkal felszerelt járművel közlekedjenek, és csak akkor keljenek útra, ha az fontos.
Készültségben Budapest, jön a hó!
Az előrejelzések szerint Budapest sem marad ki az "égi mannából". Éjszakára havazást ígérnek a meteorológusok az ország nagy részén. Itt írtuk meg a részleteket >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta