A hatvanpusztai Orbán-birtok parkjának építéséről és az ott dolgozó „napszámosokról” közölt képeket Hadházy Ákos pénteken a közösségi médiában. A munkások a képeken háttal láthatók és az arcuk is takarásban van, ezért nem felismerhetők, viszont képek jelentek meg a birtokra került előnevelt fákról és cserjékről is.
Az ott dolgozók szerint tényleg hoztak készen nagyobb fákat is, több munkás szerint volt olyan példány is, amelyik milliós költséggel érkezett Orbánékhoz. Állítólag van egy olajfa is, ahol külön tábla dicsekszik azzal, hogy honnan érkezett…
– írta a független országgyűlési képviselő.
A kiszivárgott információk alapján durván fél milliárd forintra becsülte a Telexnek a park építési költségeit egy kertépítész. Hadházy viszont úgy látja, könnyen lehet, hogy alábecsülhették a számot. A politikus szerint, ha a macskaköves, fűtőszálas utakat is belekalkulálják a kiadásokba, akkor az önmagában több százmilliót jelenthet.
„A parkban még most is tucatnyi napszámos dolgozik, csak az ő bérük elviszi a miniszterelnöki fizetés jelentős részét (persze gondolom, nincsenek túlfizetve). És ne feledkezzünk meg a robotfűnyíróról sem…”
– ironizált az országgyűlési képviselő, aki szerint a parképítésen dolgozókról készült képek két évvel ezelőtt októberben egy szombati napon készültek.
Orbán Viktor édesapja elárulta, valójában micsoda Hatvanpuszta
Orbán Győző csak a Borsnak adott interjút, mert a fia azt tanácsolta, ne adjon interjút olyanoknak, akiket külföldről fizetnek. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat