Miközben az idei téli szezon leghidegebb éjszakáján vagyunk túl, hiszen a HungaroMet Zrt. több mérőállomásán is mínusz 20 Celsius-fok alatti hőmérsékletet mértek, megérkezett az újabb riasztás is.
Ugyanis ónos eső várható a délnyugati országrészben, egyes területeken 5 millimétert meghaladó ónos esőre, vegyes halmazállapotú csapadékra számítanak, ami miatt komoly jegesedés várható az utakon, így az érinetett területeken közlekedési problémák várhatók.
Szanka Gábor, a a Hungaromet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az Operatív törzs ülését követően közölte, ma az ország egész területén előfordulhat kisebb, 1-3 centiméteres havazás. A délnyugati országrészben viszont ennél sokkal téliesebb, zordabb időre kell készülni: Zala és Vas vármegyékre narancs, Somogy és Baranya vármegyékre piros riasztást adtak ki.
Ezért is fontos, hogy azok az emberek, akiknek nincs fedél a fejük fölött, el tudjanak menni hajléktalanszállókra.
A Miniszterelnökség az Economxot arról tájékoztatta, hogy a fővárosi hajléktalanellátó intézmények összes szállást nyújtó kapacitása 6031 férőhely az időszakos férőhelyekkel együtt. A férőhelyek kihasználtsága Budapesten 85,44 százalék volt tegnapra virradóra – tették hozzá.
Ez azt jelenti, hogy 5152 ember biztosan hajléktalanként él Budapesten.
Azt is megtudtuk, hogy országosan 11875 éjszaki szállást nyújtó intézményi férőhely áll rendelkezésre az időszakos férőhelyekkel együtt. A monitorozott férőhelyek kihasználtsága 85,5 százalékos volt eddig.
Így országosan 10153 fő vészelte át a sarkvidéki hideget hajléktalanszállón.
Válaszukban a Miniszterelnökség most is felhívta a figyelmet, hogy a regionális diszpécserszolgálatok folyamatosan nyomon követik a területükön elérhető teljes és szabad kapacitásokat. Amennyiben szükséges, úgy a hajléktalanellátó intézmények létszámon felül is fogadják a bajba jutott személyeket – hangsúlyozták.
Egyébként az MTI beszámolt arról, hogy a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára is részt vett a tegnap esti budapesti Pro Domo Éjjeli Menedékhelyen rendezett ételosztáson, és elmondta, a hajléktalanellátás a rendkívüli időjárás közepette az élet védelméről is szól.
Fülöp Attila felidézte, a magyar kormány 2024-ben vezetett be egy olyan programot, amelynek keretében a hajléktalanok napi egyszeri melegételt kaphatnak.
Hozzátette, 55 szervezet 98 helyen biztosítja az ételosztást, a program az Európai Unió finanszírozásával, a magyar kormány társfinanszírozásával valósul meg, és 2028 végéig biztosan fenntartják.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy rendkívüli, életveszélyes hideg várható, csütörtök éjszakától előreláthatóan mínusz 15, helyenként mínusz 20 Celsius-fok is lehetséges.
Hangsúlyozta: a hajléktalanellátó rendszerben vannak szabad helyek, a férőhelyek 15 százaléka még szabad,
senkinek nem kell ebben a hidegben az éjszakát az utcán töltenie.
Az éjjeli menedékhelyeken a hajlék nélküliek tudnak enni, aludni, tisztálkodni - emelte ki.
Arra is kitért, hogy amennyiben a hajléktalanellátó rendszerek megtelnének, akkor a vörös kód értelmében valamennyi szociális intézmény - függetlenül attól, hogy mi az alapfeladata - köteles befogadni a bajba jutott, segítségre szoruló, hajlék nélküli embereket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt