Ónos eső várható a délnyugati országrészben, egyes területeken 5 millimétert meghaladó ónos esőre, vegyes halmazállapotú csapadékra számítanak, ami miatt komoly jegesedés várható az utakon, így az érintett területeken közlekedési problémák várhatók - hívta fel a figyelmet a Hungaromet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója pénteken Budapesten, az Operatív törzs ülését követően.
Szanka Gábor közölte:
pénteken az ország egész területén előfordulhat kisebb, 1-3 centiméteres havazás. A délnyugati országrészben viszont ennél sokkal téliesebb, zordabb időre kell készülni: Zala és Vas vármegyére narancs, Somogy és Baranya vármegyére piros riasztást adtak ki. A következő órákban megkezdődik először Zala vármegye felől, majd kiterjed folyamatosan az említett vármegyékre az ónos eső lehetősége is. Sőt egyes területeken 5 millimétert meghaladó ónos esőre, vegyes halmazállapotú csapadékra számítanak, ami miatt komoly jegesedés várható az utakon, így közlekedési problémák várhatók
- mondta.
Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kiemelte: azokon a területeken, ahol a Hungaromet riasztást ad ki ónos eső miatt, ott, ha nem létszükséglet, akkor senki se induljon útnak, se járművel, sem gyalog.
Figyelmeztetés! Emeli a tétet a tél, érkezik a jégpáncél
Ónos eső, hófúvás és újabb havazás, keménymínuszok jönnek a hétvégén, a hivatalos tájékoztatás szerint évek óta nem volt olyan extém hideg, mint az elkövetkező napokban lesz.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt