A gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen tüntettek Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő felhívására kedden Budapesten.
Az MTI tudósítása szerint Hadházy Ákos a budapesti Fővám terén tartott eseményen azt mondta, nem tudja, mikor kell eljönnie annak a pontnak, amikor mindenki rájön, hogy „ezek mindent meg fognak tenni, mindent meg mernek tenni”.
Kapcsolódó
Olyan sokszor hallotta az elmúlt időszakban, hogy ezt, meg ezt nem merik megcsinálni, nem mernek elvinni ellenzéki politikust, nem merik elcsalni a választásokat - tette hozzá, megjegyezve, erről a törvényről is azt gondolták, nem fogják megtenni. Úgy vélte, akik itt vannak a tüntetésen, azok tudják, hogy megteszik, nem nekik kellene elmondani, hanem azoknak, akik nincsenek itt.
A politikus megjegyezte,
immár tizedik alkalommal demonstrálnak a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért, és addig nem hagyják abba, amíg ezt a „technofasiszta” jogszabályt, és „most már ezt az ellehetetlenítési törvényt” is nem vonják vissza.
Hadházy Ákos a Fővám téri demonstráció végén arra a kérte tüntetőket, sétáljanak át a Szuverenitásvédelmi Hivatal épülete elé.
- A tüntetők megpróbáltak átkelni Budára a Szabadság hídon, de rendőrsorfal állta útjukat.
- Ezután a demonstrálók a Vámház körúton és a Múzeum körúton át a Deák Ferenc tér és a Parlament érintésével a Margit hídhoz vonultak, ahol ismét rendőrök állták el az útjukat.
Hadházy Ákos itt bejelentette: nem tudnak elmenni a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz és a tüntetés véget ért, de leszögezte, legfőbb üzenetük változatlan: nem hagyják abba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok