A győri fővonal felújításának második ütemében, október 27-től 3 hétig szünetel a vonatközlekedés Tatabánya, illetve Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Tatabánya és Budaörs között. Ezen szakaszokon november 17-ig átmenetileg kizárólag pótlóbuszok szállítják az utasokat. A közlekedési vállalat a rendszer folyamatos finomhangolását ígéri és köszöni az utasok megértését, türelmét – áll a MÁV-csoport közleményében.
A Volánbusz az első ütemhez képest kétszeres kapacitással, közel 80 jármű és mintegy 150 autóbusz-vezető részvételével végzi a vonatpótlást. A buszok ülő-, illetve férőhely szempontjából is elegendőek az utazási igények kielégítésére. A járatok zavarmentesen elindultak, menetrend szerint közlekednek, forgalomtól függően legfeljebb néhány perces késések fordultak elő.
Hosszabb menetidővel érdemes számolni
Az M1-es autópálya Budapestről kifelé vezető oldalán történt baleset okozott kisebb késést a menetrendben. A hasonló helyzetekből eredő késési lehetőségekre a közlekedési társaság már korábban felhívta a figyelmet, ugyanis a hosszabb közúti menetidők, illetve
az M1-es autópálya forgalmi kockázatai miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak akár 45-60 perccel, Tatabánya és Budapest között az elővárosban utazóknak pedig akár 30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolniuk.
A Déli pályaudvar és Biatorbágy közötti személyvonatok 5-10 perces késéssel közlekedtek, ám a csatlakozás szinte így is folyamatosan biztosított. A Székesfehérvár–Komárom vonalon a pótlóbuszok közlekedésével kapcsolatban nem jeleztek fennakadást, néhány esetben fordult elő a tervezettnél 20-30 perccel hosszabb menetidő.
Az érintett állomásokon, megállóhelyeken ma reggeltől az első ütemhez képest emelt létszámmal, több tucatnyi munkatárs és a diákmunkás segíti az utasokat.
A MÁV-VOLÁN-csoport továbbra is arra kéri utasait, hogy ne megszokásból utazzanak. A győri fővonalat érintő utazás előtt tájékozódjanak a közlekedési vállalat hivatalos felületein, ahol a legfrissebb hírekkel és információkkal igyekszünk a segítségükre lenni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését