Lemondott Forsthoffer Ágnes az MSZÉSZ balatoni régióvezetői pozíciójáról. A 24.hu hétfőn a szövetség elnökét, Somlyai Zoltán arról kérdezte, maradhat-e Forsthoffer a pozíciójában, miután kiderült a kötcsei pártrendezvényen, hogy ő a Tisza Párt egyik új alelnöke és turisztikai szakértője.
Somlyai közölte továbbá a lappal, hogy a szövetség ebben nem foglal állást, ugyanakkor hozzátette, hogy céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai- és érdekképviselete.
Forsthoffer Ágnes egyébként a balatonfüredi Hotel Margaréta szálloda tulajdonosa is, aki korábban arról számolt be, hogy miután beállt Magyar Péter mögé, elkezdték tönkretenni a családi vállalkozását. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég váratlanul visszamondott egy tőbb száz főt érintő foglalást az utolsó pillanatban, alig egy nappal azután, hogy felszólalt a Tisza kötcsei rendezvényén. A cég azonban azt mondta, a rendezvény technikai okok miatt maradt el.
Valaki nem mond igazat a Balatonról, muszáj végre az okokkal foglalkozni
Idén nyáron sem maradt el a szokásos számháború a Balatonnal kapcsolatban: volt, aki rekordforgalomról beszélt, mások pangó térséget emlegettek. A vendéglátósok nehézségeit nemcsak a fogyasztás gyengülése, hanem a növekvő költségek és a munkaerőhiány is súlyosbítja. A kérdés nem az, hány vendég volt, hanem hogy tud-e a térség valóban fejlődni, vagy csak túlél – nyilatkozta az Economxnek Forsthoffer Ágnes, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) balatoni régióvezetője. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter