Elérték a tiltakozók a céljukat, a fonyódi önkormányzat nem adja át az Erzsébet-tábor mellett húzódó másfél kilométeres szabadstrandot az államnak.
Az eset miatt többször is tiltakoztak a helyiek, és jelezték, nem teheti meg az önkormányzat, hogy egy ilyen méretű strandszakaszt enged lezárni és a fürdőzőktől elvenni.
Az Erzsébet-tábort üzemeltető alapítvány vezetője egyébként korábban már kész tényként közölte, hogy ők kapják meg a parti sávot – derül ki az ATV riportjából.
Már 2022-ben megszületett az a szándéknyilatkozat, amely a területcseréről szólt. Eszerint a fonyódi értékes, közvetlen vízparti sáv, lényegesen értéktelenebb területekért cserébe az állam tulajdonba került volna. Az indok az volt, hogy így az Erzsébet tábor lakói biztonságosabban tudnak fürödni a tóban. Az önkormányzat most felülbírálta a döntést.
Erdei Barnabás alpolgármester elmondta: az ügy többször téma volt a képviselőtestület ülésein, végül egy rendkívüli testületi ülésen egyhangúan nemmel szavaztak az ingatlancserére.
A tiltakozók szerint a fonyódi siker minta lehet a többi településnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy