A politikus szerint, a kormány a közéleti munkáját a párbeszédre alapozza. A fogyasztóvédelem pedig mindenkit érint, mert minden egyes magyar fogyasztó, vásárló is egyben – írja az MTI.
A konzultációt ebben az esetben is a polgárok kérésének megfelelő intézkedések követik majd
– jelentette ki a miniszterelnök főtanácsadója.
A posztban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kifejtette, a fogyasztóvédelem az emberek biztonságát, a családok védelmét, a vásárlói tudatosságot, a bizalom erősítését, a tisztességes vállalkozások támogatását szolgálja.
A jól tájékozott, jogaikat ismerő fogyasztók sokkal körültekintőbben vásárolnak. A tudatosabb fogyasztói magatartás elősegítése és a fogyasztók jogainak érvényesítését szolgáló eszközök elősegítése mindenkinek az érdeke
– mutatott rá a nemzetgazdasági miniszter.
A miniszter közölte: a kormány az embereket képviseli, fellép, ha igazságtalanság éri a vásárlókat. Ide sorolhatóak például az online csalások és az akciókkal trükköző vállalkozások.
A fogyved.kormany.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint a kormány célja, hogy egyetértési pontokat hozzon létre a magyarok mindennapjait meghatározó kiemelt ügyekben. Ezért fogyasztóvédelem kérdésében indítanak online konzultációt.
A felmérésben többek között a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok felszámolásáról, az online csalások elleni fellépésről és a légiutas jogokkal kapcsolatos szabályozásról is elmondhatják a véleményüket a kitöltők.
Konzultáció indul: tiltott lehet az ingatlan adásvétel egyes helyeken, hogy fenntartsák az egyensúlyt
A közösségi értékvédelmi konzultáció során öt olyan lehetőség körvonalazódik, amely megoldást jelenthet a települések népességfogyatkozása ellen.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le