Az Európai Unió romapolitikájának bukásáról beszélt napirend előtti felszólalásában Sztojka Attila (Fidesz), aki azt hangsúlyozta: az előző évtized közepén még a romák 80 százaléka élt az adott állam szegénységi küszöbe alatt, és ha javult is a helyzet, még mindig nagyon magas ez a mutató.
Ezzel azt állította szembe, hogy Magyarország kormánya segítette a hátrányos helyzetű közösségeket, elkötelezett volt a romák felzárkózásának támogatásában, egész Európában páratlan eredményeket érve el, hiszen 2010 óta egymillióval csökkent a szegények, ugyanennyivel nőtt a foglalkoztatottak száma:
Hatalmon a baloldal nem ismerte fel a hátrányos helyzetű embertársakban rejlő lehetőségeket, képzés és munka helyett segélyt adtak ezeknek az embereknek
Kétszer annyi roma dolgozik, mint tíz éve
Rétvári Bence államtitkár válaszában azt hangsúlyozta: a hazai cigányság egyre jobban megtalálja a számítását Magyarországon, körükben tíz év alatt kétszeresére – 23-ról 47 százalékra – nőtt a dolgozók aránya.
„A legjobb szociálpolitika a munkahelyteremtés. Ezen eredmények eléréséhez szükség volt új munkahelyekre és azokra a programokra is, amelyek könnyebbé tették ezeknek az embereknek az elhelyezkedését” – mondta az államtitkár.
Az államtitkár szólt arról is, hogy „a társadalom peremén élők problémái iránt érzéketlen brüsszeli döntéshozók a kohéziós alapok pénzeit Magyarországnak ide sem adják, emellett arra készülnek, hogy az uniós források egy részét átcsoportosítanák migrációs célokra”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az