Magyarországon az időskorral kapcsolatos attitűdök borúsabbak a nemzetközi átlagnál – derült ki az Ipsos 32 országra kiterjedő kutatásából.
Az európai, ázsiai és afrikai társadalmakat is vizsgáló felmérés átlaga szerint az emberek 66 éves kortól számítják az öregkort, míg Magyarországon 65 évtől – a válaszadók többsége viszont úgy gondolja, hogy a várható élettartama nem fogja meghaladni a 54 évet, és ezzel Magyarország az egyetlen, ahol az emberek nem számolnak azzal, hogy elérik a nyugdíjkorhatárt.
Lengyelországban is hasonlóan vélekednek az öregkor kezdetéről, de arra számítanak, hogy megérik a hetvenes éveik második felét. A magyarokon kívül az összes vizsgált országban úgy látták a megkérdezettek, hogy legalább 71–72 éves korukig élni fognak, számos nyugati országban pedig úgy számolnak, hogy megérik majd az életük nyolcadik évtizedét.
A globális adatok szerint átlagosan az emberek 38 százaléka várja az öregkort, ez hazánkban mindössze 25 százalékot tesz ki.
Orbán Viktort már nyugdíjaznák
A munkaerőpiacra és a szakmai szerepekre vonatkozó kérdésekben felbukkan az ország vezetésére vonatkozó kérdés is. A magyarok úgy vélik, egy miniszterelnöknek legalább 43 évesnek kell lennie, de a 63 éves kort már túl idősnek tartják – írja a 24.hu
Orbán Viktor 35 éves volt, amikor a Fidesz 1998-ban először kormányra került, és 47 éves a NER kezdetekor, 2010-ben. A kormányfő jövőre tölti be a 63. életévét, vagyis azt az életkort, amikor a megkérdezett magyarok többsége szerint már nem alkalmas egy ország vezetésére.
Mindazonáltal a magyar társadalom 23 százaléka gondolja úgy, hogy nincs olyan életkor, amelyen túl valaki idős lenne ahhoz, hogy vezető szerepet vállaljon, ám ez az arány alacsonyabb a (29 százalékos) nemzetközi átlagnál.