Új funkcióval bővül a Budapesti Közlekedési Központ alkalmazása, a BudapestGO. A mai naptól az applikáció lehetőséget ad az utasoknak, hogy rendészeti beavatkozást igénylő esetekben (kéregetés, ittas, bódult személy stb.) közvetlenül értesítsék a Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat központi irányítószolgálatát – adta hírül hétfői közleményében a BKK.
Kifejtették: az új funkció használatáról a BKK áprilisban kampányt indít, amelynek keretében járműveken, megállókban, valamint a közösségi médiában is edukációs tartalmakkal segíti az ügyfeleket.
A január 1-jével megalakult integrált utasbiztonsági rendszerben a korábban is működő BKK, illetve BKV biztonsági szolgálatok mellett az újonnan létrejött BKK-rendészet, valamint a fővárosi rendészet összehangoltan dolgozik az utasok biztonságáért. A rendészek száma folyamatosan nő, a tervezett teljes létszámuk 75 fő lesz – jelezték.
Tájékoztatásuk szerint
tehát március 31-től a szolgálat a BudapestGO alkalmazáson keresztül is értesíthető.
Az applikáció kezdőképernyőjéről először a „Továbbiak”, majd a „Segíthetünk?” menüpontra kattintva lehet kiválasztani, hogy
- balesetről, vészhelyzetről (agresszió, vandalizmus);
- vagy rendészeti beavatkozást igénylő helyzetről (kéregetés, szennyezett ruházatú vagy ittas, bódult személy stb.) van-e szó.
Előbbi esetben a 112-t, utóbbiban pedig az utasbiztonsági rendszer központi irányítószolgálatát lehet hívni a BudapestGO-ban.
A fejlesztés fokozatosan, pár napon belül minden felhasználó számára elérhetővé válik az alkalmazásban – ígérték.
Jön a BKK jegyáremelése, nettó 880 millió forint többletforrást remélnek
Ülésezett a Fővárosi Önkormányzat. A képviselők többsége elfogadta a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV idei évi üzleti tervét. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz