Tartós eső idejére, illetve éjszakára nyugodtan zárjuk is be ide a madarakat!
A kistestű madarak, köztük a fecskék éppen az önvédelem miatt a markáns időjárási frontokat már 2-3 nappal korábban jóval ezer kilométer távolságról képesek érzékelni, és délebbre tudnak így húzódni. A mostani helyzet a legrosszabb időpontban kapta el a magyarországi fecskeállományt, hiszen a vonulási felkészülésnek csak a közepe táján voltak.
Sokkoló az égből potyogó fecskék látványa
A földön ülő madár pár perccel, de maximum néhány órával az éhenhalása szélén van.
Az első falatoknál minden madarat ki kell venni és óvatosan szét kell feszíteni a csőrét, és a torkába mélyen lenyomni csipesszel a lisztkukacot, nedves macskaeledelt. Amikor pár óra vagy fél nap alatt több ezer madarat kellene megetetni kézből, az fizikailag nem kivitelezhető. Ráadásul ez annyit segít az állomány szempontjából, mintha a jéghegy csúcsára beszúrnánk egy gombostűt. A több millió magyarországi fecskéből néhány ezret szedtek össze az emberek az utak mellől
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter