A sportért felelős államtitkárság javasolta a kormány felé, hogy az olimpiai jutalom összege tíz százalékkal emelkedjen a tokióihoz képest.
Nagy örömmel jelenthetem be, hogy a kormány támogatja a javaslatot, így a sportolóink tízszázalékos emelésre számíthatnak a párizsi olimpiát és paralimpiát illetően
– hangsúlyozta köszöntőjében Schmidt Ádám a Vigadóban zajló közgyűlésen.
Beszédében kitért arra, hogy az idei a világbajnokságok éve volt rendezés és a versenyzők szempontjából is.
A világbajnoki címeket szerző sportolóknak, csapatoknak gratulált, egyúttal megerősítette, hogy a nehéz gazdasági helyzet közepette is sikerült emelni az olimpiai és paralimpiai felkészülésre fordítható támogatásokat.
A MOB közgyűlésén az államtitkár és Fürjes Balázs NOB-tag köszöntője után Gyulay Zsolt elnök adott számot a legutóbbi, májusi közgyűlés óta eltelt időszakról, illetve többek között a párizsi olimpia sportágankénti előrejelzésének aktualizálásáról hallgathattak meg tájékoztatót a résztvevők, akik az ülés valamennyi beszámolóját elfogadták.
(MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rögtön meg kell nézni a modellt, ilyen tűzveszélyes autókat hív vissza a Ford