Egy magyar rendszámú, szemmel láthatóan túlsúlyos kisteherautóra a sztrádán figyeltek fel a pénzügyőrök. A járművezető amikor észrevette a járőrautót, igyekezett kitérni előle, hogy megússza az ellenőrzést. A 118-as kilométerszelvényhez érkezve a pénzügyőrök a jármű elé soroltak, és egyértelmű jelzést adtak a megállásra, aminek a 30 év körüli férfi eleget tett, azonban ahogy a kerekek már nem gurultak, kiugrott furgonjából és elszaladt. A járőrök előérzete azt súgta, hogy a kisteherautó rakterét sürgősen nézzék meg.
A szellőzetlen, ablaktalan, levegőtlen platón, 21 fő, magát szír állampolgárnak valló ember kuporgott, akiket a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak átadtak.
Az utasok a rendőri intézkedéskor sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért velük szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el. Az ügyben a rendőrség embercsempészés bűntett elkövetése miatt, ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban