Karácsony Gergely az árvízi védekezésben részt vevő fővárosi vállalatok vezetőivel tartott egyeztetés után döntött az elsőfokú készültség elrendeléséről – jelentette be szombat esti közleményében a főpolgármesteri hivatal.
Az előrejelzések szerint a Duna vízszintje december 25-én, hétfőn érheti el azt a magasságot, amely szükségessé teszi az alsó rakpartok lezárását. Emiatt a Budapest Közút Zrt. már vasárnap, december 24-én elhelyezi a megállást tiltó táblákat a budai és a pesti alsó rakpart teljes hosszában. A korlátozás ellenére ott maradó gépjárműveket hétfő délután elszállítják.
A Fővárosi Csatornázási Művek és a Fővárosi Vízművek megtette a szükséges előkészületeket azért, hogy Budapest vízellátásában és a szennyvízszolgáltatásban ne okozzon fennakadást az áradás – tették hozzá.
Arról korábban az Economx is beszámolt, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. már szombaton kora délután bejelentette: megkezdődött az árvízi védekezés Budapesten, amelynek jegyében zárják a csatornazsilipeket és az alacsonyabb szinten levő felszíni átjárókat.
A vízügyi előrejelzések alapján nem zárható ki, hogy a következő napokban egyes fővárosi Duna-szakaszokon akár másodfokú készültségre is szükség lehet. Annál magasabb fokozatot viszont várhatóan nem kell majd elrendelni a folyón levonuló mostani árhullám miatt
– jegyezte meg a főpolgármesteri hivatal.
Baj van, figyelmeztetést tett közzé a Budapest Airport
Az intenzív havazás miatt késésekre és járattörlésekre kell számítaniuk az utazóknak szombat este a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a Budapest Airport Zrt. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban