Tovább finomítják a közlekedési szabályokat: pénteken mikromobilitási eszközökkel foglalkozó szakértők, valamint szakmai és érdekképviseleti szervezetek részvételével folytatódtak az egyeztetések az új KRESZ kapcsán – derül ki a Építési és Közlekedési Minisztérium közleményéből.
A vezess.hu arról ír, hogy a készülő jogszabály egyik legfontosabb újítása az elektromos és egyéb mikromobilitási eszközök – elsősorban az elektromos rollerek – részletes szabályozása. A központban a gyermekek védelme és a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtése áll. Ennek érdekében kötnék a használatot életkori szabályokhoz, valamint kerékpáros fejvédő vagy bukósisak viseléséhez.
Berta Tamás, a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet közlekedésbiztonságért felelős igazgatóhelyettese elmondta: az új KRESZ a motoros rollereket kis- és nagyteljesítményű járművekre bontja.
A tervezet az elektromos rollereseket a „védtelen közlekedők” közé sorolja, ezért számukra is kiterjesztené a kötelező biztonságos oldaltávolság szabályát.
A megnövekedett – elektromobilitási eszközzel elszenvedett – balesetek száma miatt a kis teljesítményű motoros rollerek a járdán is közlekedhetnének, de mindenkor a gyalogosok sebességéhez igazodóan, maximum 10 kilométer per óra sebességgel.
Az új KRESZ tervezete szerint kis teljesítményű a motoros roller, ha önerőből legfeljebb 25 kilométer per óra sebességgel képes haladni. Ezekre alapvetően a kerékpáros közlekedés szabályai irányadóak, a következő kivételekkel:
- csak 12 év feletti személy vezethet elektromos rollert;
- kerékpáros fejvédő használata kötelező;
- járdán maximum 10 kilométer per óra; máshol max. 20 kilométer per óra sebességgel közlekedhetnek;
utas nem szállítható; - vontatmányt csatlakoztatni tilos;
- kerékpáros övezet, vagy lakó pihenő övezet kivételével két vagy több oszlopban haladni tilos; szeszesital fogyasztás tekintetében: zéró tolerancia.
- Az ilyen járművet vezető személy szervezetében szeszesital fogyasztásából származó alkohol nem lehet.
Nagy teljesítményű a motoros roller, ha hajtó motorjának névleges teljesítménye nagyobb, mint 1000 W, vagy sík úton önerejéből 25 kilométer per óra sebességnél gyorsabban képes haladni. Nagy teljesítményű motoros rollerrel a kétkerekű robogóval történő közlekedésre vonatkozó szabályok irányadóak, a következők szerint:
- csak 14 év feletti személy vezetheti;
- vezetői engedély szükséges;
- motoros bukósisak viselése kötelező;
- maximum 45 kilométer per órás sebességgel közlekedhet;
- utas nem szállítható;
- vontatmányt csatlakoztatni tilos;
- kerékpáros övezet, vagy lakó pihenő övezet kivételével két vagy több oszlopban haladni tilos; szeszesital fogyasztás tekintetében: zéró tolerancia.