Az állam többek között hozzájárul magánorvosi ellátáshoz, szemüvegvásárláshoz, gyógyszerkiadások fedezéséhez, vagy éppen lakáshitel törlesztéshez – olvasható a Prémium Egészségpénztár sajtóközleményében.

A közhiedelemmel ellentétben ugyanakkor létezik megoldás, amelynek köszönhetően bárki – aki fizet személyi jövedelemadót (szja-t), azaz például 25 évesnél idősebb, vagy édesanyaként nem nevel jelenleg legalább négy gyermeket – olyan állami támogatást vehet igénybe, amellyel számos kiadását csökkentheti érdemben. 

Az önkéntes egészségpénztár épp ilyen konstrukció, amely a nevével ellentétben nem csak az egészséggel kapcsolatos költségek fedezésére jó, hanem számos élethelyzetre nyújthat megoldást – így például ételérzékenységek, szemüvegvásárlás kapcsán is igénybe vehető.

A pénztártagok minden, az egészségszámlájukra befizetett forint után 20 százalék, de legfeljebb évi 150 ezer forint szja-kedvezményre válnak jogosulttá. 

Amennyiben például egy egyedülálló havonta 10 ezer forintot tud félretenni ilyen módon, amit a munkahelye kiegészít további 10 ezer forinttal, akkor ehhez 48 ezer forinttal járul hozzá az állam, vagyis ennyit spórolhat számos szolgáltatás igénybevételekor a pénztártag.

Az adóbevallás benyújtása után visszaérkező összeg kapóra jöhet olyan költségesebb orvosi kezelések esetén, mint egy fogbeültetés vagy éppen egy lézeres szemműtét. Ezenfelül elszámolhatók, illetve az adóvisszatérítés révén csökkenhetők a családtagok egészségügyi kiadási, és az idősgondozással kapcsolatos költségek is. 

Azonban az egyik legfontosabb szempont, hogy a lakáshitel törlesztőrészleteihez is felhasználható a pénztárban gyűjtött, adóvisszatérítéssel megtámogatott megtakarítás. 

Természetesen nem csak a szinglik számára lehet optimális választás az egészségpénztári tagság. A gyermekesek számára egyrészt az itt felhalmozott befizetések és az szja-visszatérítés összege csecsemő- és babaápolási cikkek vásárlására is felhasználható, másrészt a gyermek születésekor – sőt, örökbefogadás esetén is -egyszeri kifizetés igényelhető, illetve a CSED, GYES, GYET ideje alatt a kieső jövedelem szintén kiegészíthető. Ezenfelül a gyermekkel kapcsolatos iskoláztatási kiadások (tankönyv, taneszköz, gyerekruházat), az egyetemi vagy főiskolai tandíj és kollégiumi elhelyezés díjának fedezésére is használható.

Ne küldje be automatikusan az szja-tervezetet! Lehet benne bibi

Az egyéni vállalkozóknak, az áfás magánszemélyeknek és az őstermelőknek ki kell egészíteniük az szja-tervezetet.
Bővebben>>>