Az Európai Bizottság kezdeményezésére kilenc ország védelmi miniszterei tárgyaltak a keleti határok védelméről. A találkozót Andrius Kubilius védelmi biztos hívta össze, miután orosz drónok többször is megsértették Lengyelország légterét.
Eredetileg csak hét országot hívtak meg az egyeztetésre, köztük Lengyelországot, Romániát, a balti államokat, Finnországot és Bulgáriát. Magyarország, Szlovákia és Dánia nem szerepelt az első körös meghívottak között.
A találkozó előtt azonban kétoldalú egyeztetések zajlottak, ennek eredményeként szerdán Szlovákia és Dánia, csütörtökön pedig Magyarország is csatlakozott.
Az Európai Bizottság szóvivője hangsúlyozta a Telexnek küldött válaszában, hogy a projektnek közös európai együttműködésen kell alapulnia, és minden tagállam biztonságát szolgálja.
A mostani megbeszélésen a kelet-európai országok védelmi miniszterei Ukrajna képviselőjével együtt vitatták meg a következő lépéseket.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen évértékelő beszédében szintén kiemelte a drónfal fontosságát. Az októberi uniós csúcstalálkozókon várhatóan a többi tagállam is bekapcsolódhat a folyamatba, és figyelemmel kísérheti a projekt alakulását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér