A deepfake, azaz a „mély hazugságokba” vezető világra kíváncsi olvasóknak szól a Gondolat Kiadó és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös gondozásában megjelent Deepfake: a valótlan valóság című könyve, amelyet Szadai Károly, a Médiatanács tagja azzal ajánlott az érdeklődőknek, hogy a mesterséges intelligencia (AI) által létrehozott alkotások új utat nyitnak a médiatudomány felé.
Szabályokkal lehetetlen kontrollálni ezt a világot. Egyik fejezetében szó van egy digitális modellről, „akit” egy projekt részeként hoztak létre
– mondta el Szadai Károly a könyv bemutatóján. A kötetet – amely 14 szerző tanulmányából áll – Aczél Petra és Veszelszki Ágnes szerkesztette.
„Ennek a mesterséges intelligencia által kreált digitális modellnek, aki egy nap alatt három évet öregedett, volt egy karrierje, voltak követői, majd meg is halt. Rendelkezett hagyatékkal is, amelyet zenévé alakítottak át. Ez mélyen emberi volt mondta, jelezve a deepfake érzelmi vonatkozásait” – tette hozzá az NMHH tagja.
Kiberbiztonság és személyiségjogi kérdések
A kötet szerzői, akik mindannyian jelen voltak a bemutatón, további szempontokat fogalmaztak meg a témában. Így szó volt a kiberbiztonságról, jogi, illetve személyiségjogi kérdésekről is. „Nem tehetünk az ellen, ha egy AI által kreált arcképen felismerni véljük saját szemöldökünket, ha ez egyáltalán minden kétséget kizáró módon lehetséges” – hangzott el.
Aczél Petra szerkesztő felvetette, hogy az AI többet tud-e annál, mint amit az ember médiatartalommá tett? Úgy vélte, többre képes, és bár még nem tud sokkal többet, de már képes hazudni.
A deepfake megfogalmazásában nem más, mint a személy plágiuma, egy olyan médiatartalom, amely tulajdonképpen szimulálja az embert, ultrarealisztikus, és azt az érzetet kelti, mintha az, amit látunk, tényleg létezne.
Mintha az a „személy” tényleg akkor és úgy mondta volna, ahogy látjuk. Aczél Petra úgy vélte, mostantól minden médiatartalomra gyanakodni kell, mert a deepfake-et szinte lehetetlen beazonosítani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll