Egy csepeli telephelyre surrant be két fiatal 2024. augusztus 15-én éjszaka, majd beindítottak egy-egy csuklós buszt. Az egyik járművet még a telephelyen belül feltartóztatták, de a másiknak sikerült kihajtania. Az utcán több parkoló autónak nekiment, majd rákanyarodott a Weiss Manfréd útra, ahol a telephely egyik dolgozója megállásra kényszerítette. Szerencsére senki sem sérült meg – számolt be a police.hu.
A helyszínen visszatartott két 20 éves férfit a rendőrök a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol jármű önkényes elvétele bűntett miatt hallgatták ki őket. A jogosítvánnyal egyáltalán nem rendelkező gyanúsítottak egyikének elmondása szerint céljuk az volt, hogy a belvárosba hajtva utasokat vegyenek fel – ami a telephely dolgozóinak közbelépése miatt nem sikerült nekik.
Az anyagi kár felmérése folyamatban van, a fiatalok által elkövetett közlekedési jogsértések miatt külön eljárás indul.
Egyre komolyabb probléma az autólopás, nemzeti vészhelyzetet hirdettek
Súlyos mértékeket ölt a bűncselekmény száma Kanadában, ötpercenként ellopnak egy autót az országban. Erről itt olvashat többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az