A HUNOR Magyar Űrhajós Program tiszteletére bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta szerdán Budapesten – számol be az MTI.
Ferencz Orsolya miniszteri biztos az eseményen kiemelte: a magyar tudományos közösség számára talán azok a pillanatok a legfelemelőbbek, amikor valamilyen tudományos eredmény tiszteletére bocsátanak ki bélyeget.
Úgy látja, ezáltal fel lehet hívni a figyelmet arra, hogy a tudomány az egész egyetemes emberiség előrehaladásának egyik legfontosabb záloga.
A HUNOR program népszerűsége, különösen a fiatalok körében, azt az ígéretet hordozza magában, hogy van és lesz folytatás. Lesznek utódok, jön a következő generáció, amely számára értékké válik a tudás, a tudomány, a küzdeni akarás – mutatott rá.
Az ember, ha szorgalmasan, fáradhatatlanul és tehetségesen dolgozik a céljaiért, akkor elérheti akár a csillagokat is
– vélte a miniszteri biztos.
Láng Géza, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója elmondta: a bélyegszelvényen és a borítékon a Csodaszarvas csillagképe látható.
A magyar honfoglalás őstörténetéből ismert Csodaszarvas csillagképként történő kihelyezése jelképes értékű, szimbolizálja a világűr sorsszerűen vezérelt felfedezését, és hogy Magyarország képes megvetni lábát az űrkutatásban – jelezte, hozzátéve: a bélyegszelvény, a boríték és az alkalmi bélyeg közös motívuma a HUNOR hivatalos logója és mottója.
Kapu Tibor űrhajós az eseményen kiemelte: a tanulás az űrhajós lét szerves része, és a folyamatos tanulás a mindennapjaink része kell, hogy legyen. A világ folyamatosan változik, és csak akkor tudunk benne helytállni, ha mi magunk is változunk vele – fűzte hozzá.
A bélyegről és a borítékról elmondta: apró, könnyű tárgyak, de hatalmas erőt hordoznak. Lenyomatot hagynak, értéket képviselnek, reprezentálnak, tartalommal teltek és összekötnek.
A HUNOR program nemzetegyesítő ereje az, amit a bélyeg és a boríték igazán képvisel
– hangsúlyozta.
A Magyar Posta által kiadott sajtóanyag szerint a Graphasel Design Studio tervezte bélyegen, a hozzá kapcsolódó alkalmi borítékon és bélyegzőn a HUNOR Magyar Űrhajós Program hivatalos logója és a Csodaszarvas geometrikus csillagképe mellett a „Magyarok a világűrben 2025” felirat szerepel.
Megjegyezték, a limitált kiadású bélyeg szerdától kapható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon és a posta honlapján. A teljes ív pedig 12 250 forintért vásárolható meg.
Magyarország az űrben! Elstartolt Kapu Tibor űrmissziója
Sikeresen elstartolt az Axiom 4 űrmisszió, ez pedig azt is jelenti, hogy a magyar Kapu Tibor elindult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő