Zárt körű ünnepségen avatja fel a balatonvilágosi önkormányzat és a Club Aliga-tulajdonos Pro Mot Kft. a balatonaligai kikötőt pénteken délután, a rendezvényre csak a helybeliséget igazoló lakcímkártyával, illetve birtoklappal lehet bejutni, az esemény nem sajtónyilvános - derült ki Takács Károly polgármester Facebook-posztjából.
Az ügyről beszámoló Népszava azt írja, a bejegyzésből azonban kimaradt, hogy - a Club Aliga többi beruházásához hasonlóan - a nagy vihart kavart kikötőépítés jelenleg is per alatt áll:
a Pécsi Törvényszék jövő hétfőn dönt a használatbavételi engedély érvényességéről.
Ezt a grémium tavaly év végén egyszer már megsemmisítette, és új eljárásra kötelezte a fővárosi kormányhivatalt, ami, ahogy minden eddigi alkalommal, ismételten megadta az engedélyt a Pro Motnak.
Június 7-én, jövő pénteken pedig a vízjogi üzemeltetési engedélyről dönt a törvényszék, a pert az illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság ellen indították - ahogyan a kormányhivatal ellen is - a balatonaligai tópartot féltő civilek, az Aligai Fürdőegyesület (AFE).
Aligán, a volt pártüdülő területén, Balázs Attila akar 46 hektáron luxusüdülő-komplexumot kialakítani. Az óriásprojektet a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontosságú beruházássá minősítette, amivel a Balaton-törvény és a helyi szabályozás előírásai alól is mentesítette az építkezést.
Az aligai partszakaszt teljesen átalakító beruházások ellen évek óta tiltakoznak a helyi civilek, az Aligai Fürdőegyesület (AFE) bírósági úton próbálja megakadályozni a volt MSZMP-üdülő helyén a Club Aliga teljes átépítését.
Miután a civilek rendre sikerrel támadták meg a különböző engedélyeket a bíróságon, a kormány tavaly szeptemberben módosította a kiemelt kormányrendeletet, mely közcélú szállodaépítés helyett már komplex ingatlanfejlesztésre, azaz mindenféle ingatlanra vonatkozik, vagyis szinte ellehetetlenítette a beruházást ellenzőket, hogy jogi úton küzdjenek partjukért, az egyesület az ügyben az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve, a testület állapítsa meg, hogy a rendelkezés ellentétes az alaptörvénnyel - írja a lap.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát