Délután 2 órakor indult a jubileumi, 30. Budapest Pride, hivatalos nevén Budapesti Büszkeség, amelyet idén először a Fővárosi Önkormányzat szervezett a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal közösen. A rendezvény helyszíne a Városháza Park volt, ahonnan a résztvevők 15 órakor indultak a Károly körúton keresztül a Műegyetem rakpartig.
Több tízezren gyűltek össze Budapest utcáin: az Index helyszíni tudósítása alapján szombaton biztosan több tízezer, de lehet, hogy akár több százezer ember is vonult együtt a Budapesti Büszkeség menetén. Az ellentüntetők lezárták a Szabadság hidat, miközben a Pride megváltozott útvonalon, az Erzsébet hídon haladt át Karácsony Gergely főpolgármester vezetésével. A tömegben ott volt többek között Greta Thungberg svéd aktivista, de több európai parlamenti képviselő is ellátogatott Budapestre.
Kapcsolódó
Radványi Viktória, a Budapest Pride elnöke, aki a szónokok sorában szintén színpadra lépett: végül 200 ezres létszámot említett. Az esemény végül békésen zajlott le.
A Pride megrendezése idén kiemelten ellentmondásos volt: az Országgyűlés márciusban olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi az LMBTQ-rendezvények betiltását, a gyerekvédelemre hivatkozva. A rendőrség ebből kiindulva meg is tiltotta a felvonulást, ám a főváros nem ismeri el a tiltást érvényesnek, azzal érvelve, hogy ez önkormányzati esemény, és így nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá.
Kedves Barátaim, Budapest ereje és nagyszerűsége a sokszínűségében van. Budapesten mindenkinek szabadságában áll, hogy saját sorsa főszereplője lehessen. Ezért sem tud és nem is akar Budapest más lenni, mint a nemzet fővárosa. És a nemzet fővárosa, mindig azok mellé áll, akiktől el akarják venni a szabadságot. Amikor a hatalom a civil szervezeteket támadja, mi együttműködünk a civilekkel. Amikor a hatalom a független sajtó ellen indul, mi kiállunk mellettük. Amikor a hatalom gúnyt űz egy nép szabadságharcából, akkor mi nem keverjük össze az agresszort az áldozattal, és Ukrajna mellett állunk. Ezért persze sarcot, kivéreztetést, az önkormányzati autonómia csorbítását kapjuk, de az igazság és a jog velünk van, és ha ti is velünk maradtok, akkor legyűrjük a Budapest-ellenes politikát is. És teszünk rá, hogy ők Moszkva felé indultak, Budapest marad Európában. És látjátok, Európa is velünk van. Budapesttel és veletek.
– mondta el beszédében többek között Karácsony Gergely főpolgármester a Budapest Büszkeség menetén a Műegyetem rakparton.
Ellentüntetők
A Mi Hazánk Mozgalom a Szabadság híd lezárására készült, öt jármű segítségével. A Fővám téren néhány ellentüntető is feltűnt, köztük külföldi aktivisták, akik angolul szónokoltak a felvonulók ellen. Novák Előd a hídra hajtott egy járművel, és élőben vezényelte a blokádot. A transzparenseken „Stop LMBTQP” és „This is Sparta” feliratok voltak olvashatók.
Hadházy Ákos független képviselő arra figyelmeztetett, hogy senki ne próbáljon áttörni a rendőrségi sorfalon, mert az már büntetőjogi következményekkel járhat. Szerinte ha a rendőrség lezárja a hidat, akkor más útvonalon is haladhat a menet.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter szerint a betiltott rendezvényen való részvétel szabálysértésnek minősül. A köztársasági elnök által aláírt törvény értelmében akár 200 ezer forintos bírság is kiszabható a Pride szervezőire vagy résztvevőire, ha az esemény a homoszexualitás „népszerűsítését” szolgálja.
Brüsszelben Orbán Viktort is kérdezték az ügyben. A miniszterelnök úgy fogalmazott:
Mi egy civilizált ország vagyunk, nem bántjuk egymást... ha nem is értünk egyet, nem szoktuk bántani egymást. Ez nem része a magyar politikának.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerint ha ma Budapesten bárkinek bántódása esik, azért egyedül Orbán Viktor lesz a felelős.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció