A Budapesten kihelyezett új, fixen telepített sebességmérő kamerák a technikai feltételeknek megfelelnek, a közúti jelölőtáblák kiszerelése megtörtént, de arra vonatkozóan nincs információja a fővárosnak, hogy a traffipaxok már mérik-e az arra haladó járműveket, közölte a 24.hu érdeklődésére Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
Az Országos Rendőr-főkapitányság a lapnak azt válaszolta, hogy a főváros által biztosított kamerák telepítési helyszíneinek egyeztetésében, a szakmai véleményalkotásban az Országos Rendőr-főkapitányság folyamatosan részt vesz. Amennyiben a kamerák a technikai feltételeknek megfelelnek, és alkalmasak arra, hogy a VÉDA-rendszerbe kapcsolják azokat, akkor a rendőrség mindent elkövet, hogy erre mielőbb sor kerüljön.
A traffipaxok már működnek, de még nem bírságolják az autósokat.
Az ORFK szerint ugyanis, bár a főváros által biztosított kamerák telepítése és az előjelző táblák kihelyezése megtörtént, a kamerák integrációs tesztelése és az eszközök működésének tesztüzemben történő elemzése és értékelése folyamatban van.
Karácsony Gergely a tavalyi Árpád hídi halálos balesetet követően jelentette be, hogy 45 új sebességmérő kamera lesz Budapest útjain.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér