Az idei év legforgalmasabb hónapja az augusztus volt, közel 1 millió 460 ezer utas fordult meg a repülőtéren. Ez 12,3 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanekkor.
A nyári hónapok során összesen 4 millió 270 ezer 513 utast regisztráltak.
Januártól szeptemberig 10 millió 981 ezer 806-an fordultak meg a légikikötőben, ami a 2022-es év azonos időszakához képest 21,2 százalékos emelkedést jelent. Mindez azt jelenti, hogy már csak 9,4 százalékkal marad el az utasforgalom a 2019-es rekordévtől.
A repülőtéren kezelt árumennyiség is 11,6 százalékkal lépte túl a tavalyit szeptemberben, azonban a cargo járatok száma 1,8 százalékkal esett vissza. Mindez a nagyobb kihasználtsággal bíró cargo gépeknek köszönhető, továbbá annak, hogy az áru egy részét az utasjáratok alsó fedélzetén szállítják.
Már lassan annyit repülünk, mint a járvány előtt
Az európai repülőtér-üzemeltető vállalatok szakmai képviseleti szervezete, az ACI Europe nyilvántartása alapján az európai repülőterek augusztusi utasforgalma 11,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a nemzetközi utasforgalom 13,2 százalékkal, a belföldi utasforgalom 6,0 százalékkal. Az augusztusi utasforgalom 3,4 százalékkal maradt el a járvány által nem érintett utolsó év, 2019 augusztusának a forgalmától. Júliusban 3,0 százalékos volt az elmaradás a 2019 júliusitól.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet