Rekordszámú ülőhelykapacitással indítja a téli menetrendjét a Budapest Airport. Új úticélokat is bejelentett a légitársaság, valamint a meglévő vonalak sűrítését.
Az új menetrendben hét új légi összeköttetés közül választhatnak az utasok:
- az EasyJet két új úti céllal, a Bordeaux-ba és Nantes-ba indított járatokkal gyarapítja a francia desztinációk számát,
- a Jet2.com Newcastle-be és East Midlandsbe,
- a Ryanair Marrákesbe,
- a Wizz Air pedig Torinóba és Tallinnba indít új járatokat.
Bővít a SAS Scandinavian Airlines az idén elindított Budapest-Koppenhága útvonalon: novemberben, decemberben és márciusban napi rendszerességű, a szezon többi részében pedig legalább heti öt járatot üzemeltet majd.
A 2024-es téli menetrendhez képest közel harminccal több, összesen 182 útvonal érhető majd el Budapestről. Ez nemcsak a magyar emberek utazási lehetőségeit bővíti, hanem tovább növeli a beutazó utasforgalmat is.
A népszerű úticélok elérhetőségét több frekvencianövelés is támogatja, amelynek köszönhetően a Budapest Airport az elkövetkező utazási szezonban is erős utasforgalomra számít.
Az idei téli menetrendben a Budapest Airport összesen 8,9 millió ülőhelyet kínál az utasoknak, 12,5 százalékkal többet, mint az előző téli szezonban.
Hasonlók a várakozások a jövő nyári menetrenddel kapcsolatban is:
- visszatér a hálózatba az American Airlines egy közvetlen Budapest-Philadelphia összeköttetéssel,
- és az Air Canada is újraindítja korábban népszerű Budapest-Toronto járatát.
- 2026-ban a Condor teljesen új légitársaságként debütál Budapesten, napi három járattal erősítve a frankfurti útvonalat,
- és az új magyar–kínai kétoldalú légiközlekedési megállapodásnak köszönhetően tovább nőhet a Kína és Magyarország közötti heti járatszám is.
Rendkívüli döntés született a Budapest Airportnál, mindenkit érint
A Budapest Airport minden műszakos és irodai dolgozójának bruttó 200 ezer forintos bónuszt fizet a rekordot döntő nyári utasforgalom és extrém időjárás ellenére nyújtott kiemelkedő teljesítményért. Itt olvashat erről >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Kevesebb a túlzsúfolt lakás Európában és Magyarországon is