A teljesen új flotta a mostani kétszerese, 4500 darabos lesz, megjelennek majd az e-biciklik, bővítik a felhasználási területet, de más újításokat is bevezet a BKK.
A 208. Bubi-állomás átadóján Walter Katalin a BKK vezérigazgatója arról beszélt, hogy a Kopaszi gáton és környékén az utóbbi hetekben több állomást is elhelyeztek. Az új, 2026-tól bevezetett 3.0-ás verzióról most piaci konzultációt indítanak a végleges közbeszerzés kiírásáig. Karácsony Gergely főpolgármester a Bubi 3.0-ról elmondta, hogy a Bubi szerinte egy olyan ikon, ami a jövő városának egyik eleme. A főpolgármester az önkormányzati ciklus egyik legnagyobb sikerének nevezte a Bubit, külön megköszönte a BKK munkáját – írja a Telex.
A Bubi jelenlegi szerződése a mostani szolgáltatóval 2025 végén jár le.
A tervek szerint 2026 elejétől fokozatosan jelennek majd meg a vadiúj biciklik, májusra pedig elérik a megduplázott, 4500 darabos flottát.
Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója a Telexnek arról beszélt, hogy a közbeszerzést most úgy írják ki, hogy rugalmasabban lehessen majd bővíteni, távoli opcióként a 8-10 ezres flotta sem elképzelhetetlen, de ez egyelőre tényleg csak egy lehetőség. „Most az ötezer lesz a minimum” – mondta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)