Ma már elmondható, hogy százszázalékos a foglalkoztatottság a börtönökben, hiszen minden fogvatartott tanul vagy dolgozik, és senki sem ül tétlenül – fogalmazott Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A kormánypárti politikus Pálhalmán, a büntetés-végrehajtás helyi vetőmagüzemének pénteki átadóján emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010-ben azt a cél tűzte ki, hogy mindenki, aki börtönben van és munkaképes, dolgozzon.
Így egyrészt a rabok hozzájárulnak a saját fogva tartásuk költségeihez, másrészt segítik őket a társadalomba való visszailleszkedésben különféle szakmák elsajátításával és a munka világának megismertetésével – írja az MTI.
Az államtitkár elmondta:
a pálhalmai börtön mellett működő mezőgazdasági üzem, amely több mint 4000 hektáron gazdálkodik, és rabok munkájára épít, a fejlesztés révén a jövőben még precízebben, még hatékonyabban tud működni.
Rétvári kiemelte: nem csupán az a fontos, hogy a rabok dolgozzanak, hanem az is, hogy ennek a munkának minél kézzelfoghatóbb eredménye legyen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni