Rabok készítik a Csengeren épülő, 1500 ember befogadására alkalmas börtön zárkáiba kerülő fém és fa berendezési tárgyakat – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP).
Makula György ezredes, a kommunikációs főosztály vezetője szerint Magyarország legkorszerűbb börtönében az innovatív informatikai fejlesztések mellett a zárkafelszerelés is megújul, a büntetés-végrehajtás sopronkőhidai vasipari üzemében és budapesti faipari műhelyében a gyártás gőzerővel zajlik.
A fém berendezési tárgyakat a zárkaszekrények kivételével a Sopronkőhidai Kft. vasipari üzemében készítik. Május végéig 878 asztalt, 1575 ülőkét, 1554 ágyat és 1529 szekrényt gyártanak le.
A fém zárkaberendezések a korábban rendszeresített felszerelésektől teljesen eltérőek lesznek, a biztonsági szempontoknak megfelelően a fogvatartotti ágyak, szekrények, asztalok és székek mindegyike falra rögzíthető lesz.
Kialakításuknál fő szempont volt, hogy „vandálbiztosak” legyenek, ne lehessen szétbontani azokat, illetve ne legyenek alkalmasak tiltott tárgyak elrejtésére.
Ezen felül pedig az is fontos volt, hogy éles sarkok és élek ne legyenek a termékeken.
Makula György tájékoztatása szerint a saját fejlesztésű zárkafelszerelések korszerű festését a társaság 2022-ben átadott porfestő üzemében végzik el, ahol 26, a szabadságvesztését a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben töltő fogvatartott dolgozik.
A fogvatartottak másfél hónap alatt 850 bútort készítenek a Nagyfa - Alföld Kft. budapesti telephelyén, a délelőtti és délutáni műszakban összesen 30 elítélt állítja össze a termékeket faipari alapanyagokból. Ha ezzel a munkával elkészülnek, a szolgálati lakások berendezési tárgyainak elkészítéséhez fognak hozzá, illetve mobil konyhát, ágyakat, polcokat és kültéri padokat gyártanak majd.
Sci-fibe illő okosbörtön épül egy szabolcsi településen
A csengeri börtönben a mesterséges intelligencia segítségével elemzik majd a fogvatartottak arckifejezését, nem megszokott viselkedés esetén a rendszer azonnal riasztani tudja az őröket.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Valami nagyon nincs rendben Elon Muskkal – de senki nem meri kimondani, mi az

Ennyi volt: már ezt is tilos a bőröndbe tenni a repülőn

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Új célcsoport jelent kihívást a Balatonnál, nem győzik őket kiszolgálni

Volodimir Zelenszkij döntött: így folytatódnak a béketárgyalások

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Így mentené meg Parajdot az új román elnök

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Magyar Péter kifizette volna a büntetést, de inkább mást kértek tőle a tanárok
