Nagy számú ázsiai márványos poloska okoz problémát Bogyiszló egyes részein. A helyzetre Tóth István polgármester hívta fel a figyelmet, aki elmondta, hogy a rovarok a falu határában lévő repcetáblákra petéztek – olvasható a TEOL cikkében.
A megoldás reményében a Tolna Vármegyei Kormányhivatal, Agrárügyi Főosztály, Növény- és Talajvédelmi Osztályához fordult az önkormányzat.
Gabi Géza növényvédelmi szakmérnök elmondta, hogy ahogy a rovar neve is utal rá, Ázsiából érkezett hozzánk a szállítmányozás révén.
A természetes ellensége viszont nem jött vele együtt, így az elmúlt 5-8 évben rendkívül felszaporodott,
és komoly károkat tud okozni a kertekben, mezőgazdasági területeken.
Mivel nincs, ami elpusztítaná őket, kedvükre dézsmálják a termést. Az élő növényeket, gyümölcsöket pusztítják, így permetezni sem lehet azokat. A szántóföldön, a learatott területen ez szintén nem lehetséges, így csak a folyamatos védekezés segíthet valamelyest csökkenteni a számukat.
Gabi Géza hangsúlyozta, hogy
augusztus végén, szeptemberben viszont arra lehet számítani, hogy ahol jelen vannak, ott esténként tömegével jelennek meg, ősszel pedig behúzódnak a házakba, elbújnak, és mivel évek óta enyhék a telek, könnyen átvészelik a hűvösebb időszakokat.
Egyénileg lehet védekezni ellenük, kapható poloskairtó szer, de számítani kell rá, hogy másnap újabb példányok jelennek meg – mondta a szakember.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek