Egy neve elhallgatását kérő olvasó információja szerint hétfő este a Blaha Lujza téri Lidl-üzletben vásárlóknak kellemetlen meglepetésben volt részük. Nem sokkal este fél kilenc után szúrós szagú gáz terjengett az üzletben. Több vásárló is kénytelen volt eltakarni az arcát, de volt, aki kiszaladt az üzletből, a személyzet pedig elvonult – írja a Blikk.
Az ügy kapcsán a Lidl is megszólalt. Az üzletlánc elmondta, hogy a Blaha Lujza téri áruházukban tegnap délután két fő próbált meg fizetés nélkül távozni az üzletből. A biztonsági őr megpróbálta feltartóztatni a tolvajokat, az egyik azonban elmenekült a helyszínről, a másik pedig kést rántott.
A biztonsági őr önvédelemből paprikaspray-vel lefújta őt, de az illetőnek így is sikerült elmenekülnie a Rákóczi út irányába.
Az üzlet bejáratát és a raktárajtót azonnal kinyitották, hogy az üzlettér mielőbb kiszellőzzön. Az intézkedéseket követően körülbelül 1 óra elteltével a levegő teljesen kitisztult.
A vásárlókat a kasszáknál tájékoztatták. Az áruházlánc megteszi a szükséges intézkedéseket és ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz – tette hozzá a Lidl.
Elhunyt egy bolti tolvaj az Auchan áruházban
Lopáson kaptak egy férfit múlt vasárnap a Savoya Parkban található Auchan üzletben. Az ellene folytatott intézkedés során azonban váratlanul életét vesztette.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Áttörés jöhet az egészségügyben: már csak a kórházakkal kell megtalálni a közös hangot

Fájni fog ez a jó kis adócsökkentés: nem kicsit, nagyon

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Érik a klímakatasztrófa, rámehet az egészségünk

Érthetetlen kórházi halálozások - azonnali vizsgálat indult

Donald Trump utál egy magyart, aki nem csak az igazságról, a kriptóról meg a vámokról tud mindent

Orbán Viktor vetélytársra lelt a Balkánon

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Érkezik a májusi kamateső, aranyat ér
