A közlemény szerint a társaság benyújtotta a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési ciklus keretében a jövőbeni fejlesztéseinek első támogatási kérelmét. A 10 milliárd forint összegű keret annak a 300 milliárd forintos uniós forrásnak a része, amelynek megszerzését Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be még január közepén.
A BKK szerint a támogatás olyan fejlesztések előkészítésére biztosít lehetőséget, melyeknek köszönhetően jelentősen javulhatnak a közlekedési kapcsolatok a fővárosban, főként a külvárosi kerületek és a belváros között.
A közlekedési központ az alábbi, a Budapesti Mobilitási Tervben (BMT) szereplő projektek megszervezésére kért támogatást:
- a kisföldalatti meghosszabbítása, valamint a meglévő vonal felújításának előkészítése,
- az észak-pesti és a dél-budai villamoshálózat összekötésének előkészítése, valamint megtervezése a Váci út és a Bajcsy-Zsilinszky út rehabillitációjával, továbbá a Nyugati tér megújításával,
- A dél-budapesti villamosgyűrű első ütemének előkészítése,
- a 3-as villamos meghosszabbításának előkészítése Pesterzsébet felé,
- valamint a 42-es villamos meghosszabbításának előkészítése.
A BKK hangsúlyozta, a bejelentett fejlesztési csomag még csak az első lépést jelenti, hamarosan további fejlesztésekre nyújt be kérelmet.
Karácsony Gergely a Facebook-oldalán hozzátette, hogy „okos lobbizással” és sok tárgyalással az uniós fejlesztési keretből megszerzett 300 milliárd forintot arra használják majd, hogy Budapest „zöldebb, szolidárisabb, szabadabb város legyen.”
A főpolgármester később arról posztolt, hogy létrehoznak egy regionális BKK-t.
Azzal érvelt, hogy „az egységes jegy- és bérletrendszer bevezetése hatalmas előrelépés a közép-magyarországi régió számára, hiszen több millió ember számára válik könnyebbé és olcsóbbá a közösségi közlekedés. A rendszer azonban csak úgy válhat teljessé, ha létrehozunk egy „regionális BKK-t” is, amely egységesen szervezné a térség közlekedését.”
Ebben az esetben nemcsak a főváros és az állam lenne tulajdonos, hanem az agglomerációs települések is. „Ez az előremutató változás mindannyiunk közös érdeke” – tette hozzá.
Az 1-es metró felújítása lehet az új „Budapest-bérlet”
A kormány 300 milliárd forintot költene a Rákosrendezőn épülő Dubaj körüli szükséges állami infrastrukturális fejlesztésekre, Karácsony Gergely szerint ez kevés. A 106 milliárd forintra teszi csak az M1-es metróvonal meghosszabbítását.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val