A BKV közlése szerint augusztus 14. és augusztus 29. között 855 autóbuszt vizsgáltak át a szakemberek, miután Karácsony Gergely főpolgármester soron kívüli ellenőrzést rendelt el.
Az ellenőrzés során – jellemzően a 10 évnél idősebb autóbuszok egy részénél – olajszennyeződést, folyadékszivárgást, elektromos vezeték- és kábelkopást tártak fel, a leginkább a buszok élettartamából fakadó hibák javítását azonnal megkezdték, egyes javítási fázisokat pedig szinte teljesen be is fejeztek.
A hibák egyike sem volt olyan jellegű, amely az utasok biztonságát veszélyeztette volna – írja a vállalat.
A BKV azt is hangsúlyozta, hogy a városvezetéssel együtt azt vallják: a műszaki hibák és a fenntartási költségek csökkentése csak új járművek beszerzésével valósítható meg.
Hozzáteszik, a korábbi évek 14-15 éves átlagéletkorához képest jelenleg a teljes állomány átlagéletkora 12,8 év, ugyanakkor az optimális maximális élettartam az autóbuszoknál 8-10 év. Jelenleg több mint 200 busz 20 évesnél idősebb, a BKV buszflottájának jelenleg a fele, 420 jármű csereérett.
Annyira veszélyesek, hogy kitiltották a forgalomból a BKV-buszok csaknem negyedét
Aggasztó hibákat talált a fővárosi kormányhivatal a BKV buszainál: rengeteg járműben szivárgott az olaj, rossz volt a fék vagy elkoptak a gumik. A járművek 22 százalékát azonnal kivonták a forgalomból.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle