Pintér Sándor jegyzi azt az óév végi rendeletet, melynek értelmében biztosítani kell szappant, törölközőt és ágyneműt az állami gondozásban felnövő gyerekeknek, s erre évente legalább 60 ezer forintot kell szánni.
A friss belügyminisztériumi rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendeletet módosítja – szúrta ki egy Vakmajom nevű Facebook-oldal.
A miniszter neve alatt kikerülő jogszabály számos más kormányrendelet társaságában jelent meg a Magyar Közlönyben 2025 utolsó napjaiban.
Célja az lenne, hogy „az otthont nyújtó ellátásban részesülő gyermek és a javítóintézetben nevelt fiatalkorú az életkorának, ellátási szükségletének megfelelő ellátásban részesüljön a testi, értelmi és érzelmi fejlődésének maradéktalan biztosítása érdekében azáltal is, hogy meghatározásra kerül a tisztálkodáshoz kapcsolódó kiadásokra fordítandó támogatás legalacsonyabb összege”.
Mint részletezik, „a személyi higiéné biztosítása, valamint a textíliával való ellátás keretében gyermekenként biztosítani kell legalább
a mindennapos tisztálkodáshoz, testápoláshoz szükséges feltételeket, tisztálkodási és testápolási szereket, valamint textíliákat, a csecsemők és kisgyermekek ellátásához szükséges anyagokat, eszközöket és 3 váltás ágyneműt”.
A január 1-jével hatályossá vált rendelet a fentiekhez hasonlókat ír elő a javítóintézetek rendtartásáról szóló 1/2015. (I. 14.) EMMI rendelet módosításában is. Ebben az áll, hogy
a fiatalkorú számára biztosítani kell a legalább napi rendszerességű tisztálkodáshoz szükséges feltételeket. A tisztálkodáshoz kapcsolódó kiadásokra biztosított támogatás összege nem lehet kevesebb ellátottanként évi 60 000 forintnál.
Emlékezetes, az elmúlt hónapok folyamán kiemelt figyelem övezte a gyermekvédelem ügyét, azon belül is a Szőlő utcai javítóintézet botrányait, s a kormány már december elején úgy döntött, a rendőrség felügyelete alá vonja az érintett intézményeket.
Szőlő utca: gyertyát gyújtottak a megnyomorított életekért
Tüntetést tartottak vasárnap délután a Szőlő utcai javítóintézet előtt. Bővebben >>>Otthon Start Expo

Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd