Kiterjesztik a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot a vasúti átjárókra is – jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Siófok-Szabadifürdő egyik átkelőjénél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Hegyi Zsolt ezt
a vasúti piros jelzés presztízsének csökkenésével indokolta.
A kamerarendszert a MÁV-csoport és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság közös akcióterve alapján telepítik – tette hozzá.
A vezérigazgató emlékeztetett: az elmúlt években megszaporodtak a halálos balesetek a vasút közúti kereszteződéseiben: nagy részük működő fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban történt.
Az ilyen balesetek sokszor életet követelnek, komoly anyagi károkat okoznak, a mozdonyvezetőt is hosszú időre traumatizálják, és több ezer embernek okoznak késéseket
– sorolta a következményeket.
Mint ismertette, 2025-ben 26 baleset történt közúti-vasúti átjáróban, amelynek során nyolcan veszítették életüket. Hozzátette, évente átlagosan 800 félsorompó rúdját törik le, többnyire szabálytalanul közlekedő autósok, ritkább esetben a viharos erejű szél.
Megemlítette, hogy csökkent a vasúti tilosjelzés presztízse. Elmondása szerint a közelmúltban forgattak videót egy közlekedésbiztonsági kampányhoz Budapesten, Angyalföldön, ahol csak a forgatás ideje alatt nyolc autó haladt át a fénysorompó piros jelzésénél.
A közös pilotprojekt keretében az ország hat vasúti átjárójában telepítenek VÉDA-rendszert a MÁV költségvetéséből, a rendőrség által üzemeltetve.
Az első azért került Siófok-Szabadisóstó állomáshoz, mert ott két komoly baleset is történt 2021-ben – fűzte hozzá.
Óberling József, az ORFK ezredese azt hangsúlyozta, hogy egy vasúti átjáróban csak a közúton közlekedőnek van reális esélye a tragédiák megelőzésére.
2015 óta, amióta a VÉDA-rendszer kiépült, jelentősen javult az ország közlekedésbiztonsági helyzete. „Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a vasúti átjárók is ellenőrizhetők elektronikus úton, már itt se lehet megúszni semmilyen jogsértést” – tette hozzá.
Mint elmondta, az első helyszínen, Siófokon a tesztmérések megtörténtek, most azt vizsgálják, hogy a készült felvételek megfelelő bizonyító erővel rendelkeznek-e ahhoz, hogy bírságot szabjanak ki a szabálysértőkre közigazgatási eljárásban.
A piros jelzésnél történő áthaladás bírsága százezer forint
– jegyezte meg, közölve azt is, a VÉDA-rendszer korlátlanul bővíthető, „a rendőrség tárt karokkal várja” az újabb kamerafelszerelések igényét a vasúttól.
A sajtótájékoztató Domina Barnabás történetével zárult, aki 22 éve mozdonyvezető a balatoni vonalon, és ez alatt négy balesete történt. Mint felidézte, a legtragikusabb számára, amikor 2016-ban egy ködös őszi napon, gyorsvonatot vezetve, 100 km/órás sebességgel haladva elgázolt egy idős hölgyet, a férjét pedig elsodorta. Szabálytalanul haladtak át a síneken, mindössze kétszáz méterre a rendes vasúti átjárótól. Amikor a trauma feldolgozása miatti táppénzről visszatért dolgozni, akkor tudta meg, hogy a férj, kikerülve a kórházból, öngyilkosságot követett el a baleset helyszínén.
Olyan tragédiákról van szó, amelyeket meg lehetne előzni a KRESZ betartásával, és amelyek terhét egy-egy család generációkon át cipeli, és a mozdonyvezetőkre, azok családjára is kihat – hangsúlyozta.
A sajtótájékoztató végén elhangzott, hogy nem sokkal korábban Budapesten, Sashalomnál egy fiatalember fejhallgatóval, körülnézés nélkül lépett a HÉV elé. Életét már nem tudták megmenteni.
Ezek a traffipaxok valósággal kaszálják a gyorshajtók forintjait: itt a lista
47 forgalmi sávot figyel 26 kamera Budapesten, bő százhúszezer gyorshajtást rögzítettek három hónap alatt a VÉDA-rendszer új sebességmérői. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban