Az elmúlt évek igencsak megnőtt a bankkártyák ára, amíg korábban elég nehezen lehetett elképzelni, hogy az éves kártyadíj meghaladná a tízezer forintot, mostanra pedig ez négy nagyobb banknál bekövetkezett:
Az énpénzem.hu által figyelt másik három pénzintézet
pedig kilencezer forint feletti kártyadíjat számít fel.
A szakportál körképe szerint
készpénzfelvétel díja is erőteljesen nőtt.
Egy banki ügyfél
- saját 50 000 forintjához bankja ATM-jét használva átlagosan majdnem egy ezresért jut hozzá. Néhány éve ez a költség nem érte el a 600 forintot.
- 100 000 forintot most majdnem 1400 forintért lehet átlagosan felvenni (mindenkinek ajánlható, hogy használja ki a maximum két részletben díjmentesen felvehető 150 ezer forintot, amihez csak egy nyilatkozat szükséges). Magasabb összeggel nem végeztünk kalkulációt, sokan panaszolják ugyanis, hogy az automaták nem feltétlenül adnak ki jelentősebb összegben pénzt.
Az összeállításból a presztizs kártyákról kiderül:
- A CIB mától bevezeti az Visa Inspire Platinum bankkártyát egyértelműen a tehetősebbeknek, hiszen a kártya éves díja 45 ezer forint, a Mastercard Goldnál is majdnem tízezer forinttal több. A plasztikkal a bankjegykiadós készpénzfelvétel azonban ugyanúgy kevesebbe kerül. A presztizskártyák díja a normál 1221 forint helyett a saját ATM-nél 522, az idegennél pedig 876 forint. Az ATM-be a borítékos készpénzbefizetés viszont csak június 30-ától lesz elérhető.
Összehasonlításul:
- az Erste a Mastercard Gold birtokosaitól évi 35 ezer forintot,
- a Raiffeisen nem egészen 28,3 ezer forintot
- az Unicredit majdnem 33,6 ezer forintot kér el.
- Az OTP beéri 21,1 ezer forint alatti díjjal.
- Az MBH az aranykártyáért valamivel több mint 30 ezer forintot számít fel, de a kizárólag privátbanki számlához igényelhető World Elite Metal díja közel 170 ezer forint évente.
Kapcsolódó szolgáltatásként a CIB új platinaplasztikjához a 14-69 éveseknek díjmentesen jár a bank utazásőr Gold csomagja. A 70-79 éveseknek a Gold Seniort adják. A biztosítási ismertetőben azonban egyelőre csak standard és prémium változat szerepel. Ahogy a kártyakínálatban sem tüntették még fel az Visa Inspire Platinumot.
Az Unicredit június elsejétől módosítja az opcionálisan választható utasbiztosítások díját.
Az egyszerűbb plasztikokhoz extra utasbiztosítás a mostani 6000 forint helyett 8500 forintba kerül majd. Az aranykártyások ezt 5900 forintért vehetik igénybe.
Az azonban az összes kártyásra érvényes, hogy a sport módozat 8500 forintba kerül majd - kiegészítő változatként.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta