Heves vita alakult ki Magyar Péter országjárásának kecskeméti állomásán péntek este, amely végül azzal zárult, hogy a szervezők elvették a mikrofont Laczkó-Zsámboki Angélától, a város fideszes önkormányzati képviselőjétől.
A politikusnő a rendezvény kérdezz-felelek részében arról faggatta a Tisza Párt elnökét, támogatja-e Bódis Krisztina „genderpropagandáját” az óvodákban és iskolákban (a videón 1 óra 42 perc után kezdődik), igennel vagy nemmel választ kérve.
Magyar Péter ahelyett, hogy egy szavas választ adott volna, részletesen ismertette Bódis munkásságát, kiemelve, hogy a Van Helyed Alapítvány 30 éve segít hátrányos helyzetű gyerekeknek.
Magyar szerint azok a gyerekek, akiket Bódisék támogatnak, szinte kivétel nélkül elvégzik az általános iskolát, majd közép- vagy felsőfokú tanulmányokba kezdenek, míg az állami oktatásra hagyatkozó hasonló helyzetű gyerekek esetében ez az arány jóval alacsonyabb. Úgy fogalmazott, hogy Bódis többet tett a szegény sorsú gyerekekért, mint a kormány az elmúlt 15 évben, és aki őt „mindenféle hazugsággal vádolja, szégyellje magát”.
Laczkó-Zsámboki Angéla azonban továbbra is ragaszkodott az igen/nem válaszhoz, és állította, hogy Bódis több programban is kifejezte támogatását a genderpropaganda iránt.
A vita egyre személyesebb hangot kapott: Magyar Péter azt mondta, vannak kérdések, amelyekre nem lehet igennel vagy nemmel felelni, majd hozzátette, hogy szerinte a képviselő még a kérdésfeltevéskor is hazudik. A feszült helyzet végül azzal ért véget, hogy Magyar Péter felszólította a szervezőket: kísérjék ki a képviselőt – írja az ATV.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat